PestiSrácok
A Die Welt újságírója szerint a nemzeti kormányzás miatt támadják Orbánt
Boris Kálnoky szerint tarthatatlan, hogy a német sajtóban rendszeresen az jelenik meg Magyarországról, hogy az Orbán-kormány rasszista, idegengyűlölő, cigányellenes vagy antiszemita.
2015.06.12 15:23MTIA német lap magyarországi tudósítója Berlinben, a Német Külpolitikai Társaság magyar jelentésének bemutatása adott nyilatkozatot a PestiSracok.hu-nak; ebben egyebek mellett azt mondta, egyes német sajtóorgánumok a nemzeti, konzervatív kormányzás miatt állították sarokba a kormányt.
A PestiSracok.hu-n pénteken megjelent interjúban a német publicista azt is mondta, nem hisz abban, hogy a jövőben megváltozik a helyzet, és Németországban kevesebb ellenséges cikk jelenik majd meg Magyarországról.
Boris Kálnoky szerint a német újságírók többsége nem jól informált Magyarországgal kapcsolatban, miközben egyéb dolgok is közrejátszanak abban, hogy Németországban negatív színben tüntetik fel a magyar kormányt. A német publicista szerint elképzelhető, hogy egyes német újságírók a magyar ellenzéki politikusoktól kapják a közvetítendő üzeneteket.
Jelezte ugyanakkor, vannak kivételek, köztük például Stephan Löwenstein, a Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírója, akinek az a titka, hogy "komolyan dolgozik, azonosítja a tényeket, telefonál, szakértőkkel beszél".
A Die Welt újságírója szerint a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) jelentése tiszta vizet önt a pohárba Magyarországgal kapcsolatban. A munkacsoport deklarálta, hogy Magyarország továbbra is egy szabad és demokratikus jogállam, amelyben a sajtó nem szenved cenzúrától, az igazságszolgáltatás függetlensége adott, az Orbán-kormány pedig nem támogatja az antiszemitizmust, sőt, éppen ellenkezőleg, az ellene való küzdelemben éppen Orbán Viktorék tettek fontos lépéseket - mondta a Die Welt újságírója.
Arról is beszélt, hogy a DGAP kilenc témakörben, a jogállamiság, a hatalmi ágak szétválasztása, az igazságszolgáltatás függetlensége, a választójog, média, szociális igazságosság és korrupció, antiszemitizmus, hajléktalanság és a roma kisebbség helyzete szempontjából fogalmazta meg észrevételeit, és egyikben sem marasztalta el Magyarországot.
Hozzátette: a munkacsoport egyetlen főbb kritikát fogalmazott meg, az pedig a Fidesz személyzeti politikáját érinti. Utóbbival az a probléma - fejtette ki - hogy kik, és hogyan kapják meg a pozíciókat, a DGAP szerint ugyanis "egy szűk kör juthat csak magasra, amely megfertőzi a fékek és egyensúlyok rendszerét".
A PestiSracok.hu-nak arra a kérdésére, véleménye szerint jó irányba mennek-e a dolgok Magyarországon, azt mondta, ő nem aggódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


