Politikai célokra nem használják
Plakátrongálás - BM: a rendőrség pártbefolyástól mentesen jár el
A magyar rendőrség az Alaptörvényben meghatározott feladatainak ellátása során pártbefolyástól mentesen jár el, politikai célokra nem használják.
2015.06.09 17:28MTI
Fotó: Facebook
Egyetlen rendőr sem figyelt és nem figyel meg operatívan egyetlen plakátot sem, ugyanakkor a rendőrség eljárást indít minden jogsértés esetén, amelyről tudomást szerez - olvasható a Belügyminisztérium közleményében.
Kiemelték: "a rongálásnak semmi köze a szabad véleménynyilvánításhoz", amit álláspontjuk szerint az is bizonyít, hogy a vasárnap plakátrongálás miatt előállított aktivisták - egy ember kivételével - meghallgatásukkor elismerték, hogy szabálysértést követtek el.
Hozzátették, hogy Pápa Levente, az Együtt - a Korszakváltók Pártjának alelnöke a keddi sajtótájékoztatóján "hazudott: a fővárosban az aktivisták előállításának időpontjában nem történt késelés".
Az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu-n megjelent keddi közleményében kiemelte: a rendőrség nem őriz plakátokat. Azt írták: önmagában azzal, hogy a rendőrök jelen vannak a közterületeken, "a rendőrség a jogszabályok alapján rendelkezésére álló erők és eszközök alkalmazásával eleget tesz az Alaptörvényben rögzített feladatának".
Álláspontjuk szerint "téves következtetésen alapuló hangulatkeltés" úgy beállítani minden olyan esetet, amikor a szolgálati feladatát végrehajtó rendőrt látnak közterületen elhelyezett plakát közelében, hogy a rendőr az adott helyszínen lévő plakátot őrzi.
Pápa Levente keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az Együtt felszólította Pintér Sándor belügyminisztert, hozza nyilvánosságra, ki döntött arról, hogy a rendőrség műveleti osztályának kell megfigyelnie a kormány bevándorlásról szóló nemzeti konzultációs plakátjait. Utalt arra is, hogy az aktivistáikkal szemben intézkedő rendőrök azt mondták, éppen egy késeléses esethez riasztották volna őket. A politikus úgy fogalmazott: a rendfenntartók a plakátok őrzése miatt nem tudták ellátni a munkájukat.
Vasárnapra virradóra a kormány több nemzeti konzultációs óriásplakátját is megrongálták, a rendőrség hat ember ellen indított eljárást. Az Együtt védelmet ígért előállított aktivistáinak. A Fidesz azt közölte, hogy felbujtás miatt tesz feljelentést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


