A strasbourgi döntés után is
A kormány megvédi a tényleges életfogytiglant
Répássy Róbert szerint a kormány meg fogja védeni a tényleges életfogytiglan intézményét, és a strasbourgi bíróság döntése után olyan megoldást talál, amely kielégíti az emberi jogi szempontokat is.
2015.06.06 09:17MTIA Napi Gazdaságban megjelent írás szerint az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára erről Egerben, sajtótájékoztatón beszélt pénteken.Répássy Róbert kijelentette: bevált intézményről van szó, hiszen a rendszerváltás előtt évente kétszáznál több emberölést követtek el, míg a tényleges életfogytiglan bevezetése után, a 2000-es esztendőkben egy év alatt 130-140 ilyen bűncselekmény volt.
Az államtitkár jelezte, hogy az európai intézmények részéről folyamatos támadások érik a tényleges életfogytiglani büntetést. Az utóbbi időben a Velencei Bizottság, az Európai Parlament és a strasbourgi bíróság is elítélte a tényleges életfogytiglant - tette hozzá Répássy.
Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy az igazságügyi miniszter javaslatára a parlament kötelező kegyelmi felülvizsgálatot vezetett be negyven év után a tényleges életfogytiglan ítéleteknél.
"Nem lehetünk azonban biztosak abban, hogy a módosítás kielégíti a strasbourgi bírák igényeit" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


