Váló, félben
Bora Bora-ügy - A magyar nő apját fogadták a francia nagykövetségen
A Bora Borán rekedt, válófélben levő magyar nő édesapját kedden a magyarországi francia nagykövetségen fogadta az ideiglenes ügyvivő, akinek a férfi átadta a Francia Köztársaság elnökének címzett levelét.
2015.06.02 17:06MTIA külképviselet közleményben azt írta: a Ny.-K. P. és S. L. között évek óta húzódó magánjellegű ügy fájdalmas az összes érintett fél és családjuk számára is. Hozzátették: a magánvita párbeszéd útján, jogi keretek közötti rendezésére szólítanak fel.
"A lehető leghatározottabban visszautasítunk minden, a francia igazságszolgáltatással kapcsolatban megfogalmazott állítást" - szögezték le.
Hozzáfűzték: a francia igazságszolgáltatás független, és döntései, csakúgy, mint a magyar igazságszolgáltatás által hozott döntések, ideértve a Kúria május 29-i ítéletét, nem adnak helyt megjegyzésnek és jogerősek.
Ugyancsak kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt sajtótájékoztatóján, hogy emberileg és jogilag tartható és vállalható megoldásra van szükség a kisfiával a csendes-óceáni Francia Polinézia szigetén, Bora Borán rekedt, válófélben lévő magyar nő ügyében. Úgy vélte: emberileg csak egy megoldás elfogadható, ha a gyermek hazatérését Magyarországra minél előbb engedélyezik a francia hatóságok.
A miniszter elmondta, Ny.-K. P. francia férje bizonyítottan hamis papírokkal érte el a hatóságoknál, hogy a gyermeket tegyék egy kiutazásokat tiltó listára. Azt, hogy a papírok hamisak, a helyi hatóságok is elismerték, de fenntartják a kiutazási tilalmat a gyermek esetében - tette hozzá.
A férj olyan dokumentumokat állított elő, miszerint a családnak állandó lakcíme van Francia Polinézián - részletezte a miniszter, hozzátéve, a család ezt cáfolja, mert nem letelepedési céllal ment ki a nő és kisfia Bora Borára, legalábbis nem erre utal a kiutazásuk módja, illetve a visszafelé szóló repülőjegy.
Emlékeztetett arra, hogy a nő és kisfia Magyarországon éltek, innen távoztak a férj kezdeményezésére Bora Borára.
Szijjártó Péter jelezte: az ügyben Laurent Fabius francia külügyminiszterhez fordult, és ígéretet kapott a francia féltől, hogy június 22-én a Külügyi Tanács ülésekor közlik vele a megoldási lehetőségeket.
A Népszabadság pénteken közölte, hogy a Kúria helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék jogerős döntését: Ny.-K. P.-nak Bora Borán kell elválnia koreai származású francia férjétől, aki ellen az ügyészség Magyarországon vádat emelt.
A Fővárosi Főügyészség 2014. szeptember 19-én közölte, hogy az illetékes kerületi ügyészség személyi szabadság megsértése, kiskorú veszélyeztetése és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyben.
A vádirat lényege szerint a francia állampolgárságú vádlott és a magyar állampolgárságú sértett 2008 júniusában kötött házasságot, majd egy évvel később közös gyermekük született, házasságuk azonban megromlott, a férfi 2009 és 2011 között rendszeresen bántalmazta a nőt, több esetben gyermekük szeme láttára.
Miután az asszony már a válást fontolgatta, a férfi 2011 őszén azzal az indokkal, hogy megkísérli rendbe hozni házasságukat, meggyőzte feleségét, hogy a kisfiukkal együtt utazzanak pár hónapra Bora Borára. Ám a férfi ott is bántalmazta a nőt, majd elvette a gyermekkel közös magyar útlevelét, hogy megakadályozza a sértettet Francia Polinézia elhagyásában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06