Egyetemre nehezebb bejutni
Alig van már különbség egyetem és főiskola között
Alig valamivel nehezebb már csak bejutni egyetemre, mint főiskolára - ez derül ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ kutatásából. Míg 2004-ben 1,65 volt az egyetem és 1,33 a főiskola bejutási mutatója (vagyis egy helyre 1,65, illetve 1,33 jelentkező jutott), addig mostanra 1,38-ra, illetve 1,25-re szűkült az olló - írta a pénteki Népszabadság.
2008.10.03 07:10NépszabadságAz utóbbi években folyamatosan csökkent az államilag támogatott helyek száma a felsőoktatásban, mégis egyre könnyebb bekerülni az intézményekbe: ennek fő oka a jelentkezők számának csökkenése. Míg 2004-ben egy államilag támogatott helyre 1,94 jelentkező jutott, addig 2007-ben már csak 1,82. Az idén a 96 ezer jelentkezőből több mint 81 ezret első körben fölvettek, és a pótfelvételivel - amelyre azok is jelentkezhettek, akik az idén ezt még nem tették meg - további 13 ezer hallgató került be melléjük - olvasható a lapban.
A többciklusú, bolognai képzési rendszer 2005-ös bevezetésével ráadásul eltűnt a különbség az egyetem és a főiskola által kínált végzettség között, ugyanis mindkét intézménytípus ugyanolyan fokozatú - bachelor és master - diplomát állíthat ki.
Ennek következményeként csökkent a bekerülési esély különbsége az egyetemek és a főiskolák között. Az egyes intézmények mutatóit elemezve 2004 és 2007 közt a legnagyobb mértékben az ELTE-re lett könnyebb bejutni: itt a túljelentkezés 2,3-ról 1,5-re esett vissza (ettől függetlenül az ELTE tudhatja magáénak évek óta a legtöbb jelentkezőt). A tíz legnépszerűbb képzésre ugyanakkor számottevően nem javult a bekerülési esély - olvasható a lapban.
Kapcsolódó írások:
- Magánforrások nélkül összeomlana a felsőoktatás
- OKM: a Magyar Nemzet állításával szemben emelkedik a felsőoktatás színvonala
- Hiller: a felsőoktatásban a minőség élvez prioritást
- Felsőoktatási ponthatárok - este nyolc órakor
- Meghatározták a jövő évi felsőoktatási hallgatói keretszámokat
- Felsőoktatási ponthatárok július 24-én
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06