Lapszemle
Szociális szakemberek segítenék az áldozatokat
Nagyobb hangsúlyt helyezne a jövőben az Igazságügyi Minisztérium a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére.
2015.05.30 08:48MTIA Magyar Nemzet szombati számában a tárca javaslatára hivatkozik. Eszerint minden megyében szociális szakemberekkel és pszichológusokkal erősítenék meg az igazságügyi szolgálatokat.
A lap felidézi, hogy az Áldozatsegítő Szolgálatot 2006-ban állították fel. A megyénként létrejött igazságügyi szolgálatokon belül működő áldozatsegítő osztályok nyújtanak támogatást és szolgáltatásokat. Ezt a feladatot többségében jogászok végzik, a minisztérium szerint viszont az új feladatok ellátásához, például az érzelmi támogatás nyújtásához, illetve az érdekérvényesítés elősegítéséhez további szakemberek bevonása szüksége.
A tárca javaslata, hogy megyénként egy szociális végzettségű szakembert és - lehetőség szerint - egy pszichológust alkalmazzanak a szolgálatok.
Amennyiben a javaslatot elfogadják, az idén a vizsgálatok alapján csaknem 250 millió forint többletkiadással jár - olvasható a lapban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


