Becsapva és kisemmizve
Tüntetésen követeltek bérrendezést a szociális ágazat dolgozói
A Becsapva és kisemmizve címmel meghirdetett demonstráció a Kodály köröndről indult, majd az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út érintésével, az Alkotmány utcán keresztül a Kossuth Lajos térre vonultak a tiltakozók.
2015.05.29 20:38MTI
A bérek rendezéséért és az életpályamodell bevezetéséért tüntettek a szociális ágazat szakszervezetei pénteken a fővárosban.
A Becsapva és kisemmizve címmel meghirdetett demonstráció a Kodály köröndről indult, majd az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út érintésével, az Alkotmány utcán keresztül a Kossuth Lajos térre vonultak a tiltakozók.
Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet elnöke az Alkotmány utca és a Kossuth Lajos tér találkozásánál felállított színpadon azt mondta: a szociális ágazat mind a 93 ezer tagja létbizonytalanságban tengődik és a szegénység ellen küzd.
Hangsúlyozta, hogy már többször felemelték szavukat az alacsony bérek miatt, és sokszor utcára is vonultak emiatt, de a kormány mégsem teljesítette követeléseiket.
"Véget ért a párbeszéd" - jelentette ki, és összefogásra buzdította a résztvevőket, mondván, "elég volt a becsapásból és a kisemmizésből".
A tüntetésen, amelyet a mintegy 19 érdekvédelmi szervezetből megalakított Szociális ágazati demonstrációs bizottság szervezett, Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke felolvasta az Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett, a demonstrálók követeléseit tartalmazó petíciót.
Még a követelések elhangzása előtt hangsúlyozta: a szociális ágazat munkavállalóinak fizetése az elmúlt 25 évben nem volt olyan alacsony, mint most. Hozzátette: a munkavállalók több mint 75 százaléka a létminimum alatti jövedelemből él, nélkülöznek, máról holnapra élnek, többen éheznek.

A tüntetők ezért azt követelik a kormányzattól, hogy visszamenőlegesen, 2015. január 1-től emelje a szociális ágazat minden dolgozójának bérét. El akarják érni továbbá, hogy 2016 januárjától vezessék be az ágazati életpályát - tette hozzá.
A petíciót a Miniszterelnökség egyik munkatársa vette át a Parlament kapujában.
Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta: jelentősen romlott az elmúlt öt évben az ágazat munkavállalóinak helyzete.
"Ennek az egyik oka, hogy olyan egykulcsos adórendszert vezetett be a kormány, amely mérhetetlenül igazságtalan, a gazdagokat még gazdagabbá, a kis keresetűeket pedig még szegényebbé teszi, már a mély szegénységbe taszít" - hangsúlyozta.
A tüntetésen sok szakszervezeti lobogót és transzparenst lehetett látni. Az egyikre például azt írták, hogy "Szolgálunk és éhezünk!", egy másikon pedig az állt, hogy "Emeld az eü-sök fizetését Orbán, vagy megbukhat a kormány!". Sokan érkeztek táblával a nyakukban, amelyre ráírták a szakterületüket, a munkában eltöltött éveik számát, illetve a fizetésüket.
A menetet fúvószenekar vezette fel, őket követték a tüntetők, akik közül sokan sípokkal, dobokkal, kereplőkkel és kolompokkal érkeztek a tüntetésre.
A szervezők becslése szerint a demonstráción több ezren vettek részt. Az MTI tudósítóinak beszámolója szerint amikor a menet eleje az Oktogonnál járt, a vége a Rózsa utcáig ért.

Czibere Károly az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a demonstrációval kapcsolatban pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány ismeri és elismeri a szociális ágazatban dolgozók hősies és elkötelezett munkáját, és tovább dolgozik a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen dolgozók életpályájának bevezetésén. Hangsúlyozta, a kormány célja, hogy mind anyagilag, mind pedig erkölcsileg megbecsülje, elismerje az ágazatban dolgozók munkáját. Kifejtette: tavaly, az idén és jövőre összességében mintegy 60 milliárd forinttal nő a szociális szférában dolgozók bére, részben a tavaly bevezetett bérpótlékkal és az idén júliustól bevezetendő bérkiegészítéssel együtt.
A Jobbik közleményben tudatta az MTI-vel, hogy támogatják a szociális ágazat dolgozóinak demonstrációját. Az ellenzéki párt tűrhetetlennek nevezte, hogy 2008 óta nem hogy nem emelkedett, de folyamatosan csökkent a szociális dolgozók bére, "így mára az a létminimum alá süllyedt". Felhívták a figyelmet arra, hogy pénteken benyújtották a 2016-os költségvetéshez azt a módosító javaslatát, amely a szociális szférában dolgozók bérfejlesztési programjára 30 milliárd forintot irányozna elő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06