Fővárosi Közgyűlés
Megalapították a városarculati feladatokat ellátó céget
Döntött a városarculattal, innovációval és kreatív iparral kapcsolatos feladatokat ellátó nonprofit gazdasági társaság megalapításáról a Fővárosi Közgyűlés szerdán, zárt ülésen.
2015.05.27 14:54MTIA Főpolgármesteri Hivatal által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. "új interakciós felület kíván lenni a város és a budapestiek között".
Az új városarculati cég kiemelt feladati közé tartozik Budapest arculatstratégiájának újragondolása, valamint a város tevékenységének láthatóbbá tétele a budapestiek számára, közreműködés a kulturális, turisztikai és kreatívipari szereplők tevékenységének támogatásában. Továbbá ezen cég hivatott többek között a jövőben összefogni Budapest közösségi kezdeményezéseit, ezáltal a városarculatot építeni, tartalommal megtölteni - olvasható a közleményben.
A cég létrehozásának szándékáról szóló, január 28-án elfogadott határozat szerint a cég feladatai közé tartozó "városmarketing és innováció eszköz lehet Budapest Főváros Önkormányzata kezében, hogy a várost élhetőbbé és szerethetőbbé tegye". Az arculatfejlesztés egyik elsődleges célja, hogy az ide látogatókban és a budapestiekben egyaránt tudatosuljon: Budapest attraktív, kényelmes, élhető nagyváros.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


