A Fidesz kezedményezésére
Eleshet az állami támogatástól a DK
A Fidesz országgyűlési frakciója a Demokratikus Koalíciónak (DK) nyújtott költségvetési támogatások felfüggesztését kezdeményezi.
2015.05.26 09:53MTIA nagyobbik kormánypárt azt követően döntött így, hogy a DK-elnök tulajdonában lévő Altus Zrt. uniós megbízást kapott. Ezt a Fidesz-frakcióban egyértelműen bújtatott párttámogatásként értékelik - írják.
A Napi Gazdaság cikke emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök már a múlt heti strasbourgi meghallgatás után kijelentette: nem kétséges, hogy miről van szó.
Arról beszélünk, hogy üzleti megbízatásnak álcázott formában európai uniós pénzt adnak egy olyan cégnek, amely egyértelműen pártpolitikai célokra is használja ezeket a forrásokat. Ezt még a vak is látja - fogalmazott.
Felidézik, az Európai Bizottságtól 1,5 milliárd forintnyi összeget nyert el az Altus Zrt. arra, hogy az uniós fejlesztési pénzek felhasználását vizsgálja Magyarországon.
A Demokratikus Koalíció 2014-es mérlege szerint mintegy 170 milliós állami támogatást kapott a párt, Gyurcsány Ferenc pártelnök pedig 16,2 millió forinttal járult hozzá a szervezet költségeihez. A volt szocialista kormányfő vagyonbevallása szerint azonban csak az Altus Zrt. osztalékából származott ekkora jövedelme.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


