Újraélesztés
A Cantemus Kórus jóvoltából kapott két defibrillátort Nyíregyháza
Jótékonysági hangversenyek bevételéből vásárolt két új defibrillátort Nyíregyházának a Cantemus Kórus.
2015.05.21 22:30MTIAz életmentő készülékeket a Móricz Zsigmond Színházban és a Kodály Zoltán Általános Iskola portáján helyezték el, de utóbbit szükség esetén a közeli Váci Mihály Kulturális Központban is használhatják - közölte Szilágyi Szilárd, a kórus sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
A szóvivő elmondta, hogy a defibrillátorokat a Cantemus által rendezett jótékonysági hangverseny bevételéből vásárolták meg, amelyek vendége két Kossuth-díjas művész, Kocsis Zoltán és Kelemen Barnabás volt. A nagy érdeklődés miatt két koncertet kellett tartani, így nyílt lehetőség két újraélesztő berendezés megvásárlására.
Szilágyi Szilárd Szabó Dénes karnagy szavait idézve elmondta, a Cantemus "nem volt elég okos" és saját kárán tanulta meg, milyen fontos lehet egy életmentő készülék. A kórus 2014 nyarán Japánban tett koncertkörútja során került vészhelyzetbe, ami végül - köszönthetően az ott lévő készüléknek - szerencsésen végződött.
A Cantemus részben emiatt döntött úgy, hogy támogatja minél több készülék megvásárlását Nyíregyházán - tette hozzá.
A most vásárolt - laikusok számára is könnyen használható - készülékkel együtt már huszonegy ilyen életmentő berendezés működik a nyírségi megyeszékhelyen. Defibrillátorral a Kodály iskola és a színház mellett rendelkezik többek között a polgármesteri hivatal, az állatpark, a fürdő, a stadion és több orvosi rendelő, de tervben van, hogy a Búza téri piacra is telepítenek egyet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


