Pártok
Még csapkodnak a brókerbotrány hullámai - önkormányzati tőzsdegyanúk
Állítólag a nyíregyházi csatornázási pénz veszett oda.
2015.05.19 10:44MTIA Fidesz nyíregyházi szervezete szerint a település volt MSZP-s alpolgármestere, az önkormányzat gazdasági tanácsnoka és képviselője, Mikó Dániel a Nyíregyháza Városi Csatornamű Építő Vízgazdálkodási Társulat intézőbizottsági elnökeként "eltőzsdézte" a tagi érdekeltségi hozzájárulás csaknem 300 millió forintját Quaestor- és Hungária-értékpapírok vásárlásával.
Adorján Gusztáv, a nyíregyházi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője kedden sajtótájékoztatón beszélt erről. Azt mondta, megdöbbentő, hogy az egykori szocialista önkormányzati tisztségviselő "nem biztosított, államilag nem garantált kötvénybe fektette a szennyvízberuházásban érintett helyi lakosok pénzét, és tulajdonképpen a társulat elvesztette az összeget".
Hozzáfűzte: a Fidesz-KDNP-frakció támogatja az ügy tisztázására felállított vizsgálóbizottság működését, hogy kiderüljön az igazság, és megtalálják a felelőst vagy felelősöket.
Szilvási István, a Fidesz önkormányzati képviselője a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy idén végre befejeződik Nyíregyházán a kilenc éve tartó szennyvízberuházás, amely a külvárosi részeket, valamint a szomszédos Kálmánházát, Kótajt és Nyírpazonyt érinti.
A vízgazdálkodási társulat elnöke nem járt el a jó gazda gondosságával - mondta -, mert amikor a Hungária pénzügyi szervezet működési engedélyét visszavonta az illetékes hatóság, a Quaestortól ki kellett volna vennie az ott elhelyezett összeget.
Megjegyezte: reméli, a helyi szocialisták "képesek lesznek" segíteni a vizsgálatot, hogy kiderüljön az ügyben az igazság.
Béres Csaba, a Jobbik helyi képviselője is sajtótájékoztatót tartott kedden az ügyben, Ő úgy vélekedett, hogy az MSZP mellett a Fidesznek is van felelőssége az ügyben, mivel a vízgazdálkodási társulatnál a Fidesz-KDNP-s többségű önkormányzat részéről a polgármesteri hivatal egyik osztályvezetője a kapcsolattartó, így a pártnak tudnia kellett a történtekről.
Mikó Dániel az MTI-nek korábban azt nyilatkozta, hogy a társulat pénzügyi vezetőjével a jó gazda gondosságával döntöttek a nagyobb kamatokat fizető Quaestor- és Hungária-értékpapírok vásárlásáról, hiszen más bankoknál a pénzre csak alig valamivel több mint egy százalékot kaptak volna. A befektetéssel a szennyvízberuházásnál az önkormányzat sajátforrás-kötelezettségét igyekeztek csökkenteni, a haszon nem a társulatot gazdagította volna. Hozzáfűzte: a Magyar Nemzeti Bank engedélyével működő, a felügyelet által ellenőrzött pénzintézeteknél helyezték el a pénzt, így nem érti, a Fidesz helyi szervezete miért vele akarja "elvitetni a balhét" mások gazemberségéért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06