Egészségügyi ellátás
Sürgősségi akadémia kialakítását kezdi meg az Országos Mentőszolgálat
A 250 millió forint keretösszegű uniós pályázat révén magas szintű sürgősségi oktatóhálózat jön létre.
2015.05.15 13:44MTIGyöngyösi Péter, az OMSZ projektigazgatója pénteken sajtótájékoztatón közölte a hírt a Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központban, ahol két napon át elsősegély-ismereti versenyt tartanak.
A program célja, hogy a sürgősségi ellátást végző szakemberek és a laikusok számára is olyan képzőközpont-hálózatot alakítsanak ki, ahol a betegek veszélyeztetése nélkül tudják gyakorolni a legnehezebb beavatkozásokat és a csapatmunkát.
Gyöngyösi Péter hozzátette, az akadémia egy elméleti és gyakorlati tudásközpont lesz, minden megyeszékhelyen egy kisebb oktatóhelyiséget alakítanak ki, illetve országosan öt helyszínen lesz szimulációs központ.
A mostani verseny célja is az - tette hozzá -, hogy meghatározzák, felmérjék a különböző korosztályok, a laikus és az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező résztvevők elsősegély-nyújtási ismereteit. Ennek birtokában készítik majd el az elméleti tananyagot, amelyet akkreditált szakemberek oktatnak majd.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, péntektől középiskolások, egészségügyi szakiskolások és mentőtisztnek tanuló főiskolások számára tartanak a csillebérci központban két napon át elsősegély-ismereti versenyt, amelyen a résztvevők elméleti és gyakorlati feladatokban mérik össze tudásukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06