Az elsőfokú ítélet jóváhagyva
Jogerősen felmentették a HVG újságíróját az államtitoksértési ügyben
Jogerősen felmentette az államtitoksértés vádja alól Rádi Antóniát, a HVG újságíróját a Fővárosi Ítélőtábla szerdán - közölte Retteghy István, az újságíró jogi képviselője az MTI-vel.
2008.10.01 14:31MTIAz ítélőtábla szerdán helybenhagyta a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletét. A Fővárosi Bíróság 2007. december 19-én hozott ítéletet az ügyben, és bűncselekmény hiányában felmentette a HVG újságíróját.
Az eljárás a székesfehérvári maffiaügy néven elhíresült esetről szóló, a HVG 2003. május 17-i számában megjelent írás miatt indult öt éve. Varga Zoltán bíró az elsőfokú ítélet indokolásában elmondta, a kifogásolt cikk megjelenésekor a vádban szereplő adatok nem voltak államtitkok. A két vizsgált eset egyikében az adatokat nem is minősítették át, míg a másikban már korábban megszűnt ez a minősítés.
A védelem az eljárás során hangsúlyozta, hogy a szerző nem a vádirathoz jutott hozzá, s a bíróság nem is talált ebből szó szerint átemelt részeket a cikkben, amely "inkább rövid összefoglalója" volt a dokumentumnak - emelte ki akkor Varga Zoltán. Az indokolás szerint így nem nyert bizonyítást, hogy a vádiratból emelt át részeket a szerző, márpedig a titkosság "nem borít védőernyőt" a vádiratban szereplő valamennyi adatra; azoknál minden egyes esetben vizsgálni kell, államtitoknak minősülnek-e.
Az ügyész az elsőfokú ítélethirdetés után bejelentette: fellebbeznek a bűnösség megállapítását kérve. A 2001-ben indult eljárás során két ügyészségi nyomozót és magas beosztású, Fejér megyei rendőri vezetőket vádoltak meg súlyos hivatali bűncselekményekkel. 2006-ban azonban jogerősen felmentették a 23 vádlott többségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


