Egészség-ügy
Elkezdődött a fekete szalagos tüntetés
Béremelésért és az egészségügyi életpályamodell bevezetéséért kezdtek demonstrációt kedd délután Budapesten az ágazatban dolgozók a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szervezésében.
2015.05.12 17:51MTI
Fotók: MTI/Marjai János
A szónokok a Hősök terén - a szervezők becslése szerint összegyűlt csaknem 5 ezer ember előtt - arról beszéltek, elkötelezettek a betegekért, az ellátás biztonságáért, ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, saját családjukért is felelősséget kell vállalniuk, ami a jelenlegi bérszínvonal mellett már nehéz feladat.
MTI/Szigetváry Zsolt
Balogh Zoltán, a MESZK elnöke azt mondta, céljuk, hogy a döntéshozók "ne csak hallják, hanem meg is értsék" üzeneteiket, mert szavai szerint a szakdolgozók türelme egyre fogy.
Az ápolók nemzetközi napjára az "egészségügy mindennapi hőseiért" meghirdetett tüntetés résztvevői a program szerint az Andrássy úton át az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága elé vonulnak, hogy követeléseikről petíciót adjanak át; a dokumentumban a szakdolgozói életpályamodellel kapcsolatos elvárásaikat összegezték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


