A rendőrséghez fordulnak
Kun-Mediátor: a károsultak szerint gyanús vagyonkivétel zajlik
Rendőrséghez fordult a károsultak egy részét képviselő ügyvéd, mert nem tartja szerencsésnek, hogy a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. körözés alatt álló ügyvezetőjének lányai "elkezdték kiárusítani a család érdekeltségébe tartozó étterem berendezéseit". Dobrossy István azt kérte a nyomozóhatóságtól, hogy függessze fel az értékesítést.
2015.05.12 12:06MTIA jogi képviselő kedden az MTI-nek elmondta: a rendőrség korábbi válasza szerint a Bonanza Ételbár egy másik gazdasági társaság, a Múzeumkert Zrt. részét képezi, így annak nincs köze a Kun-Mediátorhoz. Az étterem üzemeltetői - Dobrai Sándorné lányai - a nyomozóhatóság szerint jogosan kezdeményezhetik az ott lévő vagyon felszámolását - tette hozzá.
Az ügyvéd kitért arra, hogy 2013 márciusában a Múzeumkert Zrt. 20 millió forintos jegyzett tőkével alakult, 11 millió forint volt az árbevétele, és a károsultak állítása szerint egy 100 millió forintos beruházást valósított meg két évvel ezelőtt. Hangsúlyozta: amíg nem pontosan tisztázott a beruházás forrásának eredete, valamint a Múzeumkert Zrt. és a Kun-Mediátor kapcsolata, illetve a két cég közötti esetleges pénzmozgások sem, addig a rendőrségnek fel kellene függesztenie az étterem berendezéseinek kiárusítását. A károsultak szerint ugyanis gyanús vagyonkivétel zajlik - jegyezte meg.
Dobrossy István elmondta azt is: tudomása szerint a rendőrség kihallgatta Dobrai Sándort, a körözött ügyvezető férjét, akinek közeli hozzátartozóként nem kötelessége terhelő vallomást tenni feleségére. A férfinak a cégpapírok szerint nem volt köze a Kun-Mediátorhoz - tette hozzá.
Szabó Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI kérdésére elmondta: a folyamatban levő nyomozásban "a várható" nyomozati és eljárási cselekményeket előre meghatározni vagy megjósolni nem tudják. A rendőrség a károsultak vagyoni kármegtérülésének kérdése tárgyában megteszi a szükséges intézkedéseket és lépéseket - fogalmazott. Hozzátette: a nyomozóhatóság a nyomozás érdekeire tekintettel az adott üggyel kapcsolatban több információt jelenleg nem kíván adni.
A rendőrség április 14-én este tette közzé, hogy sikkasztás bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított, miután a Kun-Mediátor Kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. Az ügynek a károsultak egy részét képviselő ügyvéd szerint 800-nál is több károsultja van, a nyomozás idején már ötszáz feljelentés érkezett, a bejelentett kár 10 milliárd forint körüli. A társaság utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét visszavonta az engedélyezési hivatal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06