BKK közlemény
Az utazási igényekhez igazítják a FUTÁR-t
Több közterületi FUTÁR kijelzőt áthelyezett a Budapesti Közlekedési Központ azzal a céllal, hogy az ügyfeleit azonnali információkhoz juttassa valamennyi olyan járatról, ami az adott megállót érinti.
2015.05.06 10:50ma.hu
bkk.hu
A BKK folyamatosan elemzi a FUTÁR működését, hogy a meglévő rendszer – a műszaki lehetőségeket figyelembe véve – mindig az aktuális utazási igényekhez igazodjon.
A Forgalomirányítási és UtasTÁjékoztatási Rendszer (FUTÁR) kiépítése óta számos ponton átalakult Budapest közösségi közlekedése. A legnagyobb változás az M4-es metróvonal átadásakor az ahhoz kapcsolódó felszíni hálózat módosításával történt, ami miatt több esetben jelentősen módosult a megállókat érintő járatok száma is. Ezek a változások több olyan megállóhelyet érintettek, amelyek közelében FUTÁR kijelzők működnek. A megváltozó forgalmi rendet követően néhány helyen az ötsoros kijelző soknak bizonyult, máshol pedig a háromsoros eszközöknél a kijelző mérete túl kicsi volt az összes járat megjelenítésére.
A BKK célja, hogy a meglévő rendszert a műszaki lehetőségek figyelembevételével az aktuális utazási igényekhez igazítsa. Eddig összesen 12 pár kijelzőt helyeztek át, minden esetben három- és ötsoros eszközök helyét cserélték. A kijelzőváltásokat az üzemeltetés költségeinek terhére végezték el többletdíj fizetése nélkül, vagyis ez külön forrást nem igényelt a BKK-tól.
A FUTÁR rendszer kiépítésével összesen 284 darab megállóhelyi kijelzőt és monitort telepítettek. A projekt tervezése még 2008–2009-ben történt, ekkor döntöttek a rendszerhez szükséges eszközök számáról, ezért az elmúlt időszakban a nagy kötöttpálya-felújítások során (1-es és 3-as villamos projektek) jelentkező további igények kielégítésére új eszközök is érkeztek a fővárosba. A megállóhelyeken elhelyezett FUTÁR kijelzők segítségével az ügyfelek valós idejű információkat kapnak, azaz percre pontosan láthatják, hogy mikor indulnak a megállóból az egyes járatok. Ez megkönnyíti az utazás tervezését, és kiszámíthatóbbá is teszi azt. A kijelzők a jármű útirányán és indulási idején kívül természetesen tájékoztatnak az esetleges forgalmi változásokról is. Ilyenkor az utasok mind a járműveken, mind a megállókban azonnal megkapják a szükséges információkat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


