Amit gondolunk
Kormányszóvivő: a nyáron feldolgozzák a konzultációs kérdőíveket
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) júliusban és augusztusban dolgozza fel a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációra beérkező válaszokat, és továbbítja a kormánynak
2015.05.06 08:46MTIAz M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában Kovács Zoltán elmondta: nagyjából egy hónap alatt postázzák ki a több mint nyolcmillió nyomtatványt. Július elsejéig várják, hogy azokat kitöltve - akár megjegyzéseket hozzáfűzve - az állampolgárok visszaküldjék. A kormány a válaszok felmérésével jelöli majd ki azokat az irányokat, hogy a bevándorlási kérdésekben milyen lehetséges változtatásokra tesz javaslatot mind itthon, mind az európai fórumokon - tette hozzá.
Jelenleg az Európai Unióban egy "nyitott vita" zajlik a menekültügyi problémák kezeléséről - jegyezte meg a kormányszóvivő, kiemelve: uniós szinten a menekültek nagyjából 80 százaléka megélhetési bevándorló. Ezt a helyzetet mindenképpen kezelni kell - hangsúlyozta.
A kormány szerint az Európai Uniónak is szüksége van egy új típusú, egyértelműen szigorúbb szabályozásra az illegális bevándorlás kezelésében. Ezzel együtt, mivel minden országot másképp érint e probléma, a tagállamok számára meg kell adni a lehetőséget, hogy saját lehetőségei szerint kezelje a menekültek ügyét - fejtette ki az M1 aktuális csatornán a kormányszóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


