Nepáli földrengés
Hazatértek a Karisz Speciális Mentő Szövetség szakemberei
Elsősorban egészségügyi feladatokat kaptak a Karisz Speciális Mentő Szövetség tagszervezeteihez tartózó szakemberek a földrengés sújtotta Nepálban.
2015.05.05 20:45MTITuri László alelnök a csapat hazaérkezése után, a repülőtérről telefonon azt mondta, hogy egy hetet töltöttek az országban, ahol egyebek mellett három, tízemeletes házat vizsgáltak át, illetve orvoscsapatuk több sérültet is ellátott.
A csapat tagjainak az épületek romjai alól több holttestet is sikerült kiemelnie - mondta, hozzátéve, hogy a mentéssel megbízott szakemberek sérüléseit is az ő csoportjuk orvosai látták el.
A hattagú magyar csoport a nepáli katonai rendőrségi erők irányítása alatt végezte munkáját, és elsősorban egészségügyi, illetve alpintechnikai felszerelésekkel érkeztek az országba - tett hozzá.
A helyi hatóságok legfrissebb adatai szerint a Nepálban április 25-én bekövetkezett, 7,9-es erősségű földrengés halálos áldozatainak száma meghaladja a 7550-et, a sérülteké pedig a 14 ezret. Több mint 200 ezer épület teljesen megsemmisült, 190 ezer pedig részlegesen megrongálódott a természeti katasztrófa következtében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06