Nem készültek el határidőre
BKV-szakszervezetek: a főváros vezetése becsapta az utazóközönséget
A főváros vezetése becsapta az utazóközönséget azzal, hogy nem tartotta be ígéretét és nem készült el határidőre a BKV közép- és hosszú távú stratégiájával; a cég gazdasági helyzete továbbra is rendezetlen - közölték a május 27-i megállapodást aláíró BKV-szakszervezetek kedden az MTI-vel.
2008.09.30 15:52MTIA közleményben a szakszervezetek felszólítják a Fővárosi Közgyűlést, mint a BKV tulajdonosát, hogy vizsgálja meg a közösségi közlekedésben kialakult helyzetet, állapotokat. Az érdemi megoldások érdekében tegyen meg mindent a finanszírozási kérdés megoldásáért, mert jelenleg a "budapesti közlekedésnek nincs finanszírozási koncepciója, a járművek műszaki állapota siralmas és a tulajdonos felelőtlen kijelentéseivel, ígéreteivel csak tetézi a bajt."
A szakszervezetek emlékeztettek, hogy a Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettesek május végén sajtóközleményben erősítették meg ígéretüket, garanciavállalásukat, kifejezetten a szakszervezetek kérésének megfelelő tartalommal.
A sajtóközleményben kiemelték, hogy intenzíven folynak a BKV Zrt. működését érintő érdemi tárgyalások, valamint a közleményben felszólították a szakszervezeteket, hogy újabb munkabeszüntetésükkel ne büntessék a fővárosiakat. A május 27-i megállapodást aláíró szakszervezetek bízva a főváros garanciájában, szavahihetőségében, felfüggesztették meghirdetett sztrájkjukat és szeptember 30-ig ígéretet kaptak a stratégiai elképzelések kidolgozására - áll a közleményben. A szakszervezetek kedden megbeszélést folytattak Kocsis Istvánnal, a cég vezérigazgatójával. A megbeszélés után Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének szóvivője azt mondta az MTI-nek, hogy a cégnek ugyan nincsen olyan, a gazdasági problémákat kezelő elképzelése, amire ígéretet tett, de az érdekképviseletek és a vállalat abban megegyeztek, hogy kölcsönösen tanulmányozzák egymás megállapodás-tervezetét, amelyeket kicseréltek és csütörtökön folytatják a tárgyalást. A megállapodás-tervezetek tartalmáról addig nem nyilatkozik egyik fél sem - tette hozzá.
Nemes Gábor hétfőn azt közölte az MTI-vel: nem kizárt, hogy újra sztrájkot hirdetnek, ha a cég nem tartja magát a garancialevelében foglaltakhoz.
Kapcsolódó írások:
- Megszűnik a 4-es metrót felügyelő vezérigazgató-helyettesi poszt a BKV-nál
- BKV: a paraméterkönyv változásai eljutottak az utasok többségéhez
- Tovább nyomoz a VII. kerületi rendőrség a BKV-nál
- Lopják a BKV menetrendeket a megállókból?
- BKV: Vitézy Dávid alaptalanul sértegeti a dolgozókat
- Kritikán aluli a BKV internetes utastájékoztatása?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


