Programajánló
Május elsején elindul a strandszezon
Május elsején elindul a strandszezon: elsőként a Dagály és Palatinus Strandfürdő nyitja meg kapuit a budapesti strandok sorában.
2015.05.01 02:30MTICzinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketing igazgatója az MTI-nek elmondta: a hat budapesti fürdőnek tavaly több mint félmillió látogatója volt. Hozzátette: ez 10 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, a visszaesés fő oka a kedvezőtlen nyári időjárás volt.
A strandszezonra való felkészülés jegyében közel 40 millió forintot fordítottak arra, hogy a fürdők, strandok megszépült környezetben, új szolgáltatásokkal várják a vendégeket. A strandok területére közel 50 ezer egynyári virágot ültettek ki, a nyári időszakban 35 hektár zöld területet gondoznak a kertészek - ismertette.
A Csillaghegyi és a Paskál Strandfürdő május 30-án nyit, a Róma Strandfürdő május utolsó napján, a Pünkösdfürdői Strandfürdő pedig június 6-án.
Czinege Szilvia elmondta, hogy az árak a legtöbb strandon nem változtak, a Paskál és a Palatinus esetében emelkedtek 200 illetve 300 forinttal, a családi kedvezményes jegyek ára változatlan. A tavalyi év tapasztalatai alapján a belépő ára a Csillaghegyi Strandon az idei szezonban egységesen 900 forint, míg a Paskál Strandon egységesen 1200 forint lesz. Az idei strandszezonban is számos kedvezménnyel csábítják a fiatalokat, családokat és a nyugdíjasokat is, a 20 alkalmas bérletek akár 25 százalékos kedvezményt biztosítanak.
A társaság a kitűnő bizonyítványt szerző általános iskolai tanulóknak az idén is ingyenes strandbelépővel kedveskedik, melyet a gyerekek a bizonyítvány mellé megkapnak a tanévzáró ünnepségeken. A korábbi programok sikerének köszönhetően az akciót idén is az összes budapesti kerületre kiterjesztik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és a Csepeli Városgazda Zrt. bevonásával. Az idei év újdonsága, hogy a gyerekek nemcsak strandbelépőt, hanem a Fővárosi Nagycirkusz jóvoltából egy cirkuszi belépőt is kapnak. Így várhatóan közel 20 ezer belépőt osztanak ki.
A nyáron újra lesz Strandok Éjszakája is, más programsorozatokkal, egyéb családi és sportrendezvénnyel teszik még színesebbé a strandok életét - mondta a marketing igazgató.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


