Szociális támogatás
Adósságkezeléssel 115 család törlesztette közműhátralékát Tatabányán
Tavaly áprilistól február végéig 115 család vett részt eredményesen Tatabányán az önkormányzat adósságkezelési programjában, a tartozók kétharmada távhődíjhátralékot törlesztett.
2015.04.27 14:29MTIA város szociális ügyekért felelős alpolgármestere, Bereznai Csaba (Fidesz-KDNP) elmondta: a tartozásuktól megszabaduló, a vizsgált időszakban az adósságkezelés rendszerébe új résztvevőként bekerülő családok összes tartozása meghaladta a 40 millió forintot.
Az adósságkezelés szabályai szerint ebből az összegből az együttműködést vállaló hátralékosok 25 százalékot, összesen 10 millió forintot törlesztettek önerőből.
Az önkormányzat hárommillió forintot vállalt át, és lakásfenntartási támogatásként további hatmillió forinttal segítette az érintetteket. A teljes adósságkezelésbe vont összeg mintegy 65 százalékát állami támogatás fedezte.
A beszámoló által vizsgált időszakban 17 családnál mondta fel az önkormányzat a támogatási megállapodást a vállalt kötelezettségek nem teljesítése miatt. A felmondások során 11 esetben visszafizetési kötelezettség is keletkezett.
Adósságkezelési szolgáltatásban az a család részesülhetett, amelynek közműdíjhátraléka együttesen nem haladta meg a 400 ezer forintot, ha a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül keletkezett a tartozás.
A programban legalább három hónapos együttműködés után lehetett részt venni, azaz a jelentkezőnek legalább ennyi ideig rendben kellett fizetnie a számláit, ezután kötöttek vele megállapodást. Az igénylők újabb hátralékot nem halmozhattak fel, rendszeresen be kellett mutatniuk a befizetett csekkeket és adósságkezelési tanácsadáson kellett részt venniük.
A családsegítő szolgálat ezzel párhuzamosan a tatabányai középiskolákban programot indított, hogy a fiatalok megtanulják a helyes pénzgazdálkodás alapjait és átgondolják pénzköltési szokásaikat. A program célja, hogy a részt vevők ne kerüljenek olyan kiszolgáltatott helyzetbe, mint a szolgálathoz forduló ügyfelek nagy része.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06