Szó sincs ilyesmiről
Főkefe-fizetés: az FKF visszautasítja a politikai vádakat
A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt.(FKF) pénteken közleményében határozottan visszautasította a vezetők fizetéséről szóló állításokat.
2015.04.24 18:10MTIAz Index csütörtökön arról írt: a cég új vezérigazgatója, Horváth Béla egy tízfős kabinetet hozott létre. Tordai Bence, a PM politikusa pénteki sajtótájékoztatóján a cikk alapján arról beszélt: itt "milliós fizetésű tanácsadók, szolgálati autók sofőrrel és hasonló juttatások kerültek szóba". Kiemelte: a PM szerint a legkevésbé sem egyeztethető össze a takarékos gazdálkodás és a puritán állam elvével az, hogy körülbelül ötven ember átlagosan havi 1,8 millió forintot kap az FKF-nél. A Jobbik pénteki közleményében azt írta: az új vezérigazgató tízfős apparátust alakított ki maga körül, ahol igen magas, akár 1,1 millió forintos fizetéseket is osztanak.
Az FKF közleményében kiemelte: az Index hírportál csütörtöki cikkére reagálva, az FKF Zrt. még aznap tételes cáfolatot adott ki és azt feltette honlapjára, Facebook-oldalára és megküldte a sajtó számára.
"Se 10 fős kabinet, se 100 milliós bérterhelés, a kabinettagok nagy részének nincs szolgálati kocsija, sofőrt se kapott senki a kabinetből, nem bocsátottunk el 20-25 dolgozót, nyugdíjas korú dolgozók jogviszonyát nem szüntettük meg sorban" - idézte előző napi közleményét a cég.
Az FKF Zrt. vezetőinek fizetését - ahogy valamennyi fővárosi tulajdonban lévő önkormányzati cégnél - minden esetben a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott határozat és többször módosított bérpolitikai irányelvek előírásaival összhangban állapítják meg. A cég vezetésének fizetése nyilvános, közérdekű adatként megtalálható a társaság honlapján.
"Ennek alapján egyértelműen megállapítható, hogy egyetlen vezető fizetése sem közelíti meg a sajtótájékoztatón elhangzottakat" - szögezte le közleményében az FKF.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06