Palkovics mondta
Egy évvel tovább finanszírozná az állam a doktoranduszképzést
Az eddigi három év helyett négy évet finanszíroznának a doktornaduszoknak.
2015.04.22 21:18MTIA tervek szerint egy évvel tovább fizetné az állam a doktoranduszképzést, és a hallgatók több ösztöndíjat is kapnának - mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkára az M1 aktuális csatornának szerda este.
Keresztes Gábor, a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) elnöke szerdai sajtótájékoztatóján közölte: jelenlegi formájában nem támogatják a felsőoktatási törvény tervezett módosítását. Hozzátette: jelenleg hároméves doktori képzés folyik, ezután két év van a fokozatszerzés elkezdésére, majd plusz két év az eljárás befejezésére.
A tervek szerint ez alakulna át 2+2 évesre, és ennyit finanszírozna az állam - mondta.
Palkovics László az M1 Híradójával közölte: az eddigi három év helyett négy évet finanszíroznának a doktornaduszoknak.
A második év megléte után az ösztöndíj növekedne, de ekkor már magasabb követelmények is vannak, az egyik ilyen hogy a doktorandusz valóban olyan tevékenységet folytasson, hogy abból a formának megfelelő disszertációt tudjon írni - hangzott el a híradóban.
Az államtitkár hozzátette: a doktoranduszok túlértékelik a visszafizetés veszélyét, ennek feltételrendszerét még kidolgozzák. Az államtitkár szerint nyitottak a további tárgyalásokra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


