Hatályon kívülre
A Jobbik szerint törvénytelen a földadó
A párt törvénytelennek tartja a települési adó formájában bevezetett földadót és a vonatkozó rendeletek hatályon kívül helyezését sürgeti.
2015.04.21 11:41MTIApáti István, a párt alelnöke keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy január 1-jétől adót vetett ki a földtulajdonosokra mások mellett a Hajdú-Bihar megyei Mikepércs, Hajdúhadház és Balmazújváros, holott erre nem lenne lehetőség.
Mikepércsen évente 10 ezer forintot kell fizetni hektáronként, Balmazújvárosban évi 300 forint a mérték aranykoronánként, míg Hajdúhadházon évi 400 forint per aranykorona - sorolta az ellenzéki politikus, kifejtve, hogy a térségben kifejezetten jó minőségű, egyes esetekben 40 aranykorona fölötti földek vannak.
A Jobbik alelnöke bírálta, hogy a kormány kivérezteti az önkormányzatokat, csökkentette adóbevételeiket, ezért csak a termőföld és a földutak megadóztatása maradt nekik bevételszerzési lehetőségként. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének nyilatkozatára hivatkozva azt mondta: akár 2700 település is kivetheti ezt az adónemet.
Apáti István kijelentette: a földadó ellen ideológiai alapon is tiltakoznak, az szembefordítja a különböző társadalmi rétegeket és kettős adóztatásnak minősül.
Kitért arra is, hogy a települési adó lehetősége miatt korábban az Alkotmánybírósághoz és az ombudsmanhoz fordultak, beadványuk elbírálás alatt van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


