Jogi képviselet
Kun-Mediátor: furcsa, hogy senkinek nem szúrt szemet az óriási pénzmozgás
Ha egy utazási irodának jelentős összegű bankszámla-forgalma van, ami többszörösen meghaladja az éves mérlegét, annak szemet kellett volna szúrnia a károsultak ügyvédje szerint.
2015.04.17 20:47MTIDobrossy István, a Kun-Mediátor Kft. károsultjait képviselő ügyvéd pénteken az M1 aktuális csatornának nyilatkozott.
A kisbefektetők azt mondták az ügyvédnek, a legtöbb esetben nem készpénzben adták, hanem bankszámláról utalták át a pénzt a Kun-Mediátornak. Helyiek szerint egyes vállalkozók több százmillió forintot is tartottak a cégnél, de háttérben maradnak, mert nem tudják igazolni a vagyon eredetét - számolt be a csatorna.
Dobrossy István azt mondta: felmerülhet, hogy a cégnek jóval nagyobb bankszámla-forgalma volt a valós pénzügyi forgalmánál, ennek pedig fel kellett volna tűnnie a számlavezető banknál.
"A legközelebbi feljelentésünkben javasolni fogjuk a rendőrségnek, hogy keressék meg ezeket a pénzintézeteket, és kutassák ki, hogy a cégnek milyen mértékű bankszámla-forgalma volt" - mondta az ügyvéd. Hozzátette, ha ez a forgalom a lakossági elképzelésekkel egyezően lényegesen több, mint amit az utazási irodai tevékenység indukál, meg kellene vizsgálnia a hatóságnak azoknak a felelősségét, akik ezt tudták.
A rendőrség kedden este tette közzé, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indítottak, miután a vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél.
A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. fő tevékenységként utazási irodaként működött, utazásközvetítéssel foglalkozott, amely mellett pénzváltási tevékenységet is folytatott, de pénzügyi tevékenységre vonatkozó engedélye nem volt az MNB-től. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indított a kft.-nél. A cég utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét pénteken visszavonta a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH).
Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügyvezetőjét körözi a rendőrség. A kár pontos összegét egyelőre nem tudni, de több milliárd forint
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


