Hitetlenkedők
M4-es autópálya - Lázár: a kormány kíváncsi arra, valóban vizsgálódott-e az OLAF
Egy birtokukban lévő levélre hivatkoznak.
2015.04.16 16:58MTIAz Európai Bizottság segítségét kéri a kormány, hogy kiderüljön, valóban vizsgálódott-e az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF az M4-es autópálya ügyében - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A politikus egy birtokukban lévő levélre hivatkozva azt mondta, hogy az OLAF vizsgálódhat vagy vizsgálódhatott az M4 ügyében, és a kilométerenkénti magas ár miatt kockázatot látott a beruházásnál. Ennek az esetleges OLAF-vizsgálatnak a sorsa azonban egyelőre tisztázatlan - tette hozzá.
Lázár János emlékeztetett, hogy a kormány leállította az M4-beruházást, majd jelezte, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) már tárgyalt is két a kivitelezésben érintett külföldi cég képviselőivel, és ezt mindegyik beruházóval megteszi majd. Eddig minden alvállalkozót kifizettek, és természetesen a fővállalkozókat is kifizetik az elvégzett munka arányában - mondta.
A Miniszterelnökség vezetője a kormány fejlesztési szándékairól szólva közölte: a tervek között van a Szolnokot és az M0-st, vagy a Szolnokot és az M5-öst összekötő útnak, vagy mindkettőnek a megépítése. Emellett - a műszaki tartalom felülvizsgálata és a tételes elszámolás után - meg kell vizsgálni a megkezdett M4-es beruházás folytatásának lehetőségét Fegyvernek irányában. Szolnok és az M0-s összekapcsolására, vagyis a régi 4-es út négysávosítására megvan az építési engedélyes terv, Szolnok és az M5-ös összekötésének, így a 405-ös négysávosításának pedig a kormány kész megteremteni az anyagi feltételeit - ismertette Lázár János.
Az M4-es kivitelezőinek esetleges kártérítését firtató kérdésre a miniszter azt mondta, a NIF arról tájékoztatta őt, hogy az eddig az infrastruktúra-fejlesztő tárgyalási meghívását elfogadó cégek nem peres úton kívánják rendezni ezt az ügyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06