BKK
Így fognak kinézni az új fővárosi trolibuszok
24 új trolibusz jön nyáron Budapestre, amelyek a lengyelországi Poznanban, a Solaris gyárban készülnek.
2015.04.15 09:22ma.hu
Fotók: Budapesti Közlekedési Központ Facebook oldala
A járművek jelenleg szerkezetkészek, hamarosan indulnak Plzenbe, a Skoda gyárba, ahol az elektromos hajtóművet szerelik be a járművekbe - írja a Budapesti Közlekedési Központ Facebook oldalán.

Az első 24 vadonatúj trolibusz nettó 4 milliárd forintért érkezik a fővárosba még idén nyáron, majd a szükséges források rendelkezésre állásakor további 84 járművel bővülhet az új flotta.
A 14 szóló és a 10 csuklós trolibusz alacsonypadlós, nyáron légkondicionált, télen pedig fűtött utasterű, és 4 km-t felsővezeték nélkül, önjáró üzemmódban is meg tudnak tenni.

Az első járművek a belvárosi, illetve zuglói trolivonalakon állnak majd forgalomba. A mostani beszerzés mérföldkőnek számít a főváros közösségi közlekedésének fejlesztésében, hiszen egyszerre ennyi trolit Budapest az 1980-as években vásárolt utoljára.

A jelenlegi járműbeszerzés középtávon biztosítja a budapesti trolibuszhálózat működését, valamint az önjáró üzemnek köszönhetően akár infrastruktúrafejlesztés nélkül is garantálja a hálózat bővítését.
Az alábbi fotókat Poznanban, a Solaris gyárban készítették az első szóló és csuklós trolibuszokról.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


