Brókerbotrány
Quaestor-kártalanítás: a bankszövetség szerint már a kiindulópontok is eltérnek
Már a kiindulópontok is lényegesen eltértek a Magyar Bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közötti hétfői egyeztetésen a Quaestor-csoport károsultjainak kártalanításáról.
2015.04.13 20:46MTIA szövetség egyebek mellett hangsúlyozza, hogy a csaló brókerek tetteiért nem tartozik felelősséggel, és úgy véli, hogy a bankszektor már most is túlterhelt - derül ki Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára MTI-nek adott válaszából.
A szaktárca hétfőn jelentette be, hogy folytatódtak az egyeztetések a bankok és az NGM között a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztését érintő módosításokról, valamint a Quaestor vállalatcsoport tevékenységének károsultjaihoz kapcsolódó parlamenti javaslatról. Az NGM szerint a bankok képviselői nem zárkóztak el a brókerbotrány miatt beterjesztett egyes módosításoktól, illetve a Quaestor kártalanítási alap felállítását kezdeményező javaslattól, a bankszövetség ugyanakkor jelezte a Quaestor-törvénnyel kapcsolatos aggályait.
Kovács Levente az MTI megkeresésére közölte: az álláspontokat ismertették, érdemi eredményről azonban egyelőre nem tudnak beszámolni. A főtitkár szerint a kiinduló pontok is lényegesen eltérnek.
"A Magyar Bankszövetség nem üdvözölte a Beva döntését, nem látjuk a felelősségvállalási összeghatár megötszörözésének szakmai indokait. Egyetértünk abban, hogy a csalókon kattanjon a bilincs, azonban a csaló brókerek tetteiért nem tartozunk felelősséggel. Abban is egyetértünk, hogy a bankszektor már most is túlterhelt" - közölte a főtitkár.
Hozzátette, helyzetértékelésük szerint a különböző adóterhek és szabályozások miatt az elmaradó beruházások ma már több kárt okoznak az országnak, mint amennyi hasznot hoznak a belőlük származó bevételek.
A Befektető-védelmi Alap (Beva) igazgatósága a jegybank kezdeményezésére pénteki ülésén döntött arról, hogy kártalanítja a Quaestor Értékpapír Zrt. fiktív kötvénnyel rendelkező befektetőit. Az MTI arra vonatkozó kérdésére, hogy ezt milyen összeghatárig teszi, a szervezet azt a választ adta, hogy "a Beva jogalkalmazó, így mindenkor a hatályos jogszabályok alapján látja el feladatait, így amint új jogszabály lesz, a Beva annak megfelelően fogja végezni a munkáját."
Rogán Antal (Fidesz) péntek este törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról. Az alap a Beva kártalanításával együtt 30 millió forintig kielégíti az ügyfelek igényeit. Az alap kárrendezése a Beva által kifizetendő kártalanítást meghaladó követelésre vonatkozik, annak összege személyenként nem haladja meg a Quaestor Financial Hrurira, illetve a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. tagjaival szemben fennálló követelések összegét, legfeljebb azonban a Beva által fizetett kártalanítással együtt a harmincmillió forintot.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


