A Jobbik stagnál
Medián: csökkent a Fidesz támogatottsága, a DK-é nőtt
"Kétéves mélypontra került a kormányoldalba vetett bizalom."
2015.04.09 09:14MTIA Medián legfrissebb, március végi felmérése szerint a Fidesz támogatóinak aránya a teljes népességben 24 százalékra csökkent a februári 27 százalékról. A pártpreferenciával nem rendelkezők aránya legutoljára két éve volt ilyen magas - írta a csütörtökön megjelent HVG.
Mint írták: "kétéves mélypontra került a kormányoldalba vetett bizalom". A Fidesz támogatóinak aránya februárról márciusra 3 százalékkal csökkent. Az ellenzéki pártok azonban - a DK kivételével - "nem tudtak számottevő tőkét kovácsolni" ebből - tették hozzá. Egy éve a kormánypárt támogatottsága még 36 százalékos volt a teljes népesség körében.
A felmérés szerint az MSZP-nek a teljes népesség körében 11 százalékos a támogatottsága. A HVG azt írta: az ellenzéki pártok közül csak a DK tudott jobb eredményt elérni: a teljes népesség körében 1 százalékkal (6 százalékra) nőtt támogatottsága, folytatva ezzel a "több hónapja tartó lassú növekedést". Az LMP-t a teljes népesség körében 4 százaléknyian támogatják. Az Együtt, a PM és a Liberálisok egyaránt 1-1-1 százalékos támogatottsággal rendelkezik a teljes népesség körében.
A Medián szerint a Fidesz jelenlegi táborának döntő többségét a "kitartó hívek" adják: a párt mostani támogatóinak 92 százaléka (emlékei szerint) a tavalyi választáson is a Fideszre szavazott. A Jobbik támogatottsága a teljes népesség körében 15 százalék. Ezzel a párt ugyanazon a szinten áll, mint egy évvel ezelőtt - írta a cikk, hozzátéve: mostani szimpatizánsainak közel ötödrésze azt állítja, hogy tavaly tavasszal még a Fideszre szavazott, és azóta pártolt át a radikálisokhoz.
A választani tudó biztos szavazók között a kormánypárt 40 százalékon áll, a Jobbikra 25, az MSZP-re 17, a DK-ra 10, az LMP-re 4, az Együttre 2, a PM-re és a Liberálisokra 1-1 százalék szavazna a Medián szerint.
A pártpreferenciával nem rendelkezők aránya legutóbb két éve, 2013 márciusában volt olyan magas, mint most (37 százalék) - derül ki a Medián által a HVG számára március végén 1200 ember megkérdezésével készített felméréséből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


