Igen érdekes áttétel
Szijjártóék addig matekoztak, mire meglett a megoldás Wilhelm Fruzsina ügyében
A lány Svédországban élő nagynénjének van egy vállalkozása, amely termékek gyártásával foglalkozik. Felmérték a magyarországi piacot és találtak két olyan vállalatot, amelyek a jövőben ettől a vállalkozástól rendelnek majd.
2015.04.09 07:43MTISikerült bejelentett munkahelyet találni Svédországban az értelmi sérült Wilhelm Fruzsinának, hogy továbbra is ott élő nagynénjével maradhasson - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A tárcavezető sajtótájékoztatóján kiemelte: Magyarország emberi kérdésként kezelte Wilhelm Fruzsina ügyét, de mivel a svéd hatóságok pénzügyi kérdésként tekintettek arra, pénzügyi megoldást kellett találniuk. Emlékeztetett: a svéd hatóságok világossá tették, nem tudnak elfogadni olyan megoldást, amely költségvetési terhet jelentene országuknak.
Kifejtette: az első javaslat az volt, hogy azt az összeget, amelyet a jogszabályok alapján a magyar hatóságoknak biztosítaniuk kellene Wilhelm Fruzsina számára, felajánlották Svédországnak. A lány mintegy havi 47 ezer forintot kapott volna árvaellátásként Magyarországon, de ez alatta marad annak a havi bruttó 223 ezer forintos bevételnek, amely a svéd hatóságok szerint minimálisan szükséges a fenntartható élethez Svédországban - magyarázta.
Szijjártó Péter közölte: egy megoldás jöhetett szóba, ha Wilhelm Fruzsina bejelentett munkahelyet szerez Svédországban, ha valaki alkalmazza. Mivel a lány nagynénjének van egy vállalkozása, amely műanyagtermékeket állít elő, a legjobb megoldásnak az tűnt, ha ez a cég alkalmazhatja Wilhelm Fruzsinát, ehhez viszont több bevételre, megrendelésre volt szüksége. Ezért olyan vállalatokat kerestek, amelyek e cég megrendelői lehettek. Két vállalatot találtak, amelyek révén évi 15 ezer euró bevételhez jut a cég, ami megteremti a fedezetet Wilhelm Fruzsina bejelentéséhez és alkalmazásához - mutatott rá.
A miniszter arra is kitért, hogy Wilhelm Fruzsinának hamarosan haza kell jönnie Magyarországra, így elvégezhetik az adminisztrációs teendőket, majd utána a lány visszatérhet Svédországba.
Szijjártó Péter kijelentette: Magyarország egyetlen állampolgáráról sem mond le, ha nem sikerült volna megoldást elérni Svédországban, akkor természetesen itt gondoskodtak volna Wilhelm Fruzsináról, de az igazi megoldást a családi környezet jelenti, amely jobb, mint az intézményi ellátás.
A sajtótájékoztatón egy más témában egy korábbi miniszterelnöki utasítást firtató kérdésre a tárcavezető elmondta: ez arról szólt, meg kell vizsgálni, hogy a minisztériumoknak és a háttérintézményeknek milyen forrásaik vannak pénzügyi szolgáltatóknál, brókercégeknél, és lépéseket kell tenni azok kivonására. A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak nincs ilyen forrása, és korábban sem a tárcának volt pénze pénzügyi szolgáltatónál, hanem a tulajdonában lévő cégnek volt ott tőkéje - közölte. Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy évente három-négy alkalommal találkozott Tarsoly Csabával, idén pedig egyszer találkozott vele.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06