Brókerbotrány
Vizsgálja az FM a Hungária Értékpapírtól vásárolt diszkont kincstárjegy vételét
A közlemény szerint vizsgálat lezárultával annak eredményéről tájékoztatják a közvéleményt.
2015.04.02 20:20MTIA Földművelésügyi Minisztérium (FM) vizsgálja, hogy a TIG Kft. által a Hungária Értékpapír Zrt.-től vásárolt állami diszkont kincstárjegy vétele során történt-e olyan mulasztás, visszaélés, amely felelősségre vonást tesz indokolttá - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint vizsgálat lezárultával annak eredményéről tájékoztatják a közvéleményt.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy egy fejlesztési banki hitelen keresztül a Miniszterelnökségnek, továbbá az FM-nek, a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, valamint számos önkormányzatnak volt pénzügyi kapcsolata brókercégekkel.
A miniszter ismertette, hogy az FM - egy háttérintézményén keresztül - 410 millió forintot helyezett el a Hungária Értékpapír Zrt.-nél, ez a pénz "odaveszett".
Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár ezt kérdésre válaszolva azzal egészítette ki: március 6-án értesítették az FM háttérintézményét arról, hogy a Hungária Értékpapír Zrt.-nél értékpapírban tartott vagyonát nem tudják visszafizetni.
Az FM közleményében kiemelték: a tárca vizsgálata tisztázta, hogy a Buda-Cash brókercégben a tárcának, intézményeinek, illetve az általa irányított cégeknek nem volt pénze. A Buda-Cash botrányt követően az FM szó szerint végrehajtotta a miniszterelnök utasítását - tették hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


