A pénzügyi botrány egyre politikai színezetű
Quaestor: kellemetlen kérdést tett fel a Liberálisok elnöke
A kormány honnan tudott előre a csődről? Mert hogy a kormány pénze megmaradt, míg a kisbefektetőké elúszott.
2015.03.24 13:24MTIHonnan tudott a kormány a Quaestor csődjéről néhány nappal annak kirobbanása előtt? - tette fel a kérdést keddi sajtótájékoztatóján a Liberálisok elnöke, aki szerint a pénzügyi botrány egyre inkább politikai színezetűvé válik.
Fodor Gábor felhívta a figyelmet azon sajtóhírekre, amelyek szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), valamint az alá tartozó intézmények is tartottak pénzt a pénzügyi vállalkozásnál, és azt éppen annak bukása előtt vették ki onnan.
A pártvezető választ vár a többi közt arra: miért tartott közpénzt a kormány a KKM által a Quaestornál, és hogyan fordulhatott elő, hogy azt éppen a csőd bejelentése előtt néhány nappal vette ki. Így a kormány pénze megmaradt, míg a kisbefektetőké elúszott - hívta fel a figyelmet a pártvezető, felvetve, hogy éppen a jelentős összeg kivétele dönthette be a társaságot.
Fodor Gábor, aki bírálta a pénzügyi felügyelet elmúlt ötéves működését, azt kis kifogásolta, hogy T. Csabát, a társaság tulajdonosát még nem hallgatta ki a rendőrség.
Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője arról számolt be, hogy pártja hétfőn feljelentést tett a Jobbik március 15-ei ünnepségével kapcsolatban, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy a rendőrség nem avatkozott be a betiltott Magyar Gárda felvonulása ellen. Azt mondta, az eseményen többen a jogerősen betiltott gárda jól felismerhető jelvényeivel jelentek meg, ezzel elmondása szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető cselekményt hajtottak végre.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium a nap folyamán azt közölte az MTI-vel, hogy a KKM-nek és háttérintézményeinek nem volt semmilyen törvénytelen információja a Quaestor pénzügyi helyzetéről. A tárca a pénzügyi vállalkozásnál vezetett értékpapírszámláját a Buda-Cash "bedőlése" után szüntette meg, ehhez hasonlóan járt el a háttérintézményként működő Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. is, amely a tőkéjét vette ki a Quaestortól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


