Jogos aggodalom
Harrach: a Simicska-média már nem tájékozódási pont
A KDNP frakcióvezetője szerint jogos aggodalom érezhető kormánypárti politikusoknál, hogy hátba támadhatja őket a Hír TV és a Magyar Nemzet.
2015.03.24 08:59MTI"Ma már nem ugyanaz a Hír TV és a Magyar Nemzet, mint eddig" - mondta Harrach Péter a Népszabadság keddi számában megjelent interjúban, amelyben a KDNP hétvégi tisztújításán zárt ajtók mögött, a médiaegyensúly felborulásáról általa elmondottakat értelmezte.
"(...) ha ma még viszonylag kiegyensúlyozottak is tudnak lenni, egy választási kampányban egy olyan tulajdonosi indíttatásból, melyben több az érzelem és a sértettség, mint az elkötelezettség, hátba lehet támadni azokat, akik eddig a közös hajóban eveztek" - fogalmazta meg az aggodalom lényegét a politikus.
Megerősítette, hogy a Hír TV-t pótolhatónak nevezte felszólalásában, de azt cáfolta, hogy ezt az M1-gyel tartaná elképzelhetőnek, mert a "köztévé, a nemzeti hírcsatorna nem Fidesz-tévé".
Szerinte "nem két hónap" felépíteni egy olyan médiumot a jobboldalon, amely színvonalas és elkötelezett, de erre szükség van, miután már nem számíthat a Hír TV-re, a Magyar Nemzetre és a Lánchíd Rádióra. Arra a kérdésre, hogy a KDNP hivatalosan is bojkottálja-e a Hír TV-t, a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót, úgy válaszolt, hogy ő minden egyes esetben mérlegeli a felkérést.
A kereszténydemokrata politikus úgy érzi, hogy a miniszterelnök melletti lojalitás és szolidaritás lelkiismereti kötelessége. A Simicska-Orbán konfliktus szerinte egy nagyvállalkozó személyes sértettségéről és a miniszterelnök elleni brutális támadásáról szól. Ez inkább együttérzést és szimpátiát vált ki a jobboldalon a miniszterelnök iránt - véli Harrach Péter.
"Mondhatnám azt is, hogy összerántja a jobboldalt. De az okoz némi zavart, hogy a Simicska-orgánumok már nem jelentenek tájékozódási pontot a nemzeti oldal számára" - fogalmazott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


