Rogán Antal szerint
Buda-Cash/Quaestor: mind a 22 ezer kisbefektető kap kártérítést
Rogán Antal szerint vissza fogja kapni pénze nagy részét az a 22 ezer ember, akinek 6 millió forintnál kisebb összegű befektetése volt a bedőlt pénzügyi vállalkozásoknál.
2015.03.24 08:27MTIÉppen ennek anyagi alapjait kívánják megteremteni azzal a törvényjavaslattal, amely lehetővé tenné, hogy még a büntetőeljárás befejezése előtt a bíróság zárolhassa a károkozó pénzügyi szervezetek, illetve a tisztségviselők, továbbá érintett könyvvizsgálók személyes vagyonát - közölte a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője a TV2 Mokka című műsorában kedden.
Úgy vélekedett, hogy vállalati kötvénykibocsátás esetén a befektető-védelemnek is kártérítési kötelezettsége van, ám azt tudomásul kell venni, hogy például egy kötvény megvásárlása esetén nagyobb a személyes kockázat, mint egy bankbetétnél.
Rogán Antal kifejezte reményét, hogy az Országgyűlés még márciusban elfogadja a törvényt, ami már húsvét előtt érvénybe léphet. Ehhez az kell, hogy az ellenzék is hozzájáruljon a házszabálytól eltéréshez - emlékeztetett a kormánypárti politikus, megjegyezve: ellenkező esetben ugyanis azt nyilvánítaná ki, hogy nem a befektetők, hanem a brókerek oldalán áll.
Arra a kérdésre, hogy nem tartja-e furcsának, hogy miközben a Buda-Cash-ügyben már előzetes letartóztatások is voltak, a Quaestor vezetőit még ki sem hallgatták, Rogán Antal azt válaszolta, hogy furcsának tartja, és gyors cselekvést vár a nyomozó hatóságtól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


