Bérprobléma
Valójában mennyit dolgozik egy pedagógus?
A Nemzeti Pedagógus Kar visszautasítja, hogy a pedagógusok bérezése magasabb munkaterhelést indokol.
2015.03.19 18:22MTIEzt a kar elnöksége nevében közölte Horváth Péter csütörtökön, jelezve azt is: a vonatkozó kormányrendeletből és a köznevelési törvényből kiindulva a pedagógusok munkaterhelésének mérésére alkalmatlan, a valóság eltorzítását eredményező eszköznek tartják a munkaidő-nyilvántartások ilyen célból való ellenőrzését, hiszen az csak a 40 órás heti munkaidő egy részére vonatkozik.
A NPK elnöke közleményében azt írta: a pedagóguskar teljes tagságának képviseletében határozottan visszautasítanak minden olyan feltételezést, amely arra utal, hogy a pedagógusok heti 40 óránál kevesebbet dolgoznak, érkezzen az akár a közvélemény, akár az intézményfenntartó központ, akár az ágazati irányítás részéről. Bíznak benne, hogy a mostanra kialakult jó partneri viszony lehetőséget ad arra, hogy tisztázzák a sajtóhírek pontos hátterét és az ágazati irányítás pontos szándékait - közölte.
Ennek szellemében készek együttműködni egy olyan átfogó felmérésben, amely alkalmas eszközökkel és reálisan méri fel, hogy mit és mennyit kell dolgoznia egy pedagógusnak, és valójában mennyit dolgozik egy pedagógus – rögzítette Horváth Péter.
Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár egy, a héten megjelent lapinterjúban azt mondta: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik) meg kell vizsgálnia a munkaidő-nyilvántartásokat, és ez a munka meg is kezdődött. Az elsődleges vizsgálat szerint a pedagógusok hivatalosan nyilvántartott munkaideje heti huszonnégy óra alatt van. Jelentős ez az eltérés a Pedagógusok Szakszervezete felméréséhez képest, amely szerint gyakran előfordul, hogy a pedagógusok heti harminckét óránál többet dolgoznak az iskolában, de - mint mondta - nem mellékes az a körülmény sem, hogy a pedagógusok alapbére 2013 augusztusa és 2015 januárja között, vagyis az életpálya bevezetése óta negyven százalékkal növekedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


