Az MDF és SZDSZ elmarad a parlamenti küszöbtől
Kétharmadon a Fidesz, kétpárti parlament lenne a Medián felmérése szerint
Bár a pártpreferenciák érdemben nem változtak, jelentősen nőtt azok aránya, akik szerint előre hozott választásra lenne szükség Magyarországon - derült ki a Medián szeptemberi felméréséből.
2008.09.24 19:40MTIA hvg.hu által szerdán ismertetett közvélemény-kutatás szerint a 2400 ember megkérdezésével készült adatok a pártok közötti erőviszonyok változatlanságát mutatják. A választani tudó biztos szavazók csaknem kétharmada a Fideszre (64 százalék), bő egynegyede pedig az MSZP-re (26) szavazna, az MDF és az SZDSZ támogatottsága 1 százalékponttal marad el a parlamenti küszöbtől, a többi párté pedig legfeljebb felfelé kerekítve éri el az 1 százalékot.
Jelentősen nőtt viszont az előre hozott választást akarók aránya -valószínűleg nem függetlenül attól, hogy a kérdés a parlamentben is napirendre került. Az MSZP támogatóinak bő háromnegyede a Gyurcsány-kormányt tartaná hivatalában, a jobboldali szavazók hasonló arányban vannak az előre hozott választás mellett. A szokásosnál kétszer nagyobb minta alapján az SZDSZ szavazóinak a véleménye is viszonylag pontosan vizsgálható: nagy többségük vagy új MSZP-SZDSZ-koalíciót, vagy egy szakértői# kormányt támogatna.
Nagyjából változatlan a sorrend a politikusok népszerűségi listáján is, bár több ellenzéki vezető elismertsége növekedett az előző hónaphoz képest: vezet Sólyom László államfő 60 százalékos népszerűséggel, őt követi Kósa Lajos (58), Pokorni Zoltán (54), Orbán Viktor (53) és Dávid Ibolya (50). Fodor Gábor népszerűsége 42, Gyurcsány Ferencé 23, Kóka Jánosé 12 százalékos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06