Forinthitelek
Elhalasztották a másodfokú döntést az OTP Ingatlanlízing perében
Március 24-re halasztotta a másodfokú, jogerős határozat kihirdetését az OTP Ingatlanlízing Zrt. forinthiteles perében a Fővárosi Ítélőtábla kedden Budapesten.
2015.03.17 15:50MTIAz elsőfokú bíróság korábban elutasította a felperes pénzintézet magyar állam ellen benyújtott keresetét, amelyben a lízingcég forintalapú és deviza lízingszerződéseinek tisztességességét kívánta bizonyítani.
Az elsőfokú határozat ellen mind az OTP Ingatlanlízing, mind az alperes magyar állam fellebbezett. A felperes kérte, hogy a bíróság állapítsa meg: a forintalapú, valamint devizaalapúnak nem minősülő deviza fogyasztói pénzügyi lízingszerződéseinek részét képező általános szerződési feltételek (ászf) egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötései tisztességesek, ezért érvényesek.
A pénzintézet egyúttal kérte az Európai Unió Bíróságánál előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését is, a 2014 évi devizahiteles törvény uniós jogba ütközése miatt.
Az alperes magyar állam az elsőfokú ítélet helyben hagyását kérte, fellebbezést annak indoklása miatt nyújtott be.
Az alperes jogi képviselője kifejtette: az elsőfokú bíróság adott esetben egy-egy mondatról, bekezdésről állapította meg, hogy nem tartozik a törvény hatálya alá. Álláspontjuk szerint nem lehet mesterséges módon szétválasztani, egységes egészként kell kezelni a szerződési kikötéseket, ahogy azt a felperes is a kereset tárgyává tette.
Ezért valamennyi olyan szerződési rendelkezésre vonatkozik a fellebbezésük, amiről elsőfokú bíróság megállapította, hogy nem tartozik a törvény hatálya alá - mondta. Ha ezt az álláspontot nem osztaná az ítélőtábla, megjelölték az ászf-ben az egyoldalú kamat, költség és díjmódosítást lehetővé tevő szerződéses rendelkezéseket is – tette hozzá az alperesi képviselő.
Az alperes ellenkérelmében felidézte: az Alkotmánybíróság határozatai egyértelműen kimondták, a törvény nem ütközik a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába, nem sérti sem a jogbiztonságot, sem a tisztességes eljárás elvét.
A fellebbezés nem tartalmaz olyan indokot, amely alapján szükség lenne előzetes döntéshozatali eljárásra, ahogy az elsőfokú bíróság is megállapította – tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


