A fogékony állatfajoknál
Kéknyelv-betegség: kötelező vakcinázást rendeltek el
A kéknyelv betegség terjedésének megelőzése érdekében az országos főállatorvos kötelező vakcinázást rendel el.
2015.03.17 15:41MTIA Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása szerint a kötelező védekezés állami költségre történik és a jövőben esetlegesen kitörő járvány körüli 20 kilométeres körzetben kell majd végrehajtani. A kitörések körüli, mintegy 150 kilométer sugarú körben az állattartók állami támogatás mellett önkéntesen vakcinázhatják állataikat. Azokon a területeken azonban, amelyek nem állnak a kéknyelv betegség miatt korlátozás alatt, az állatok vakcinázása tilos - írták.
A tárca közleménye emlékeztet: tavaly október 14-én a Nemzeti-élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal (Nébih) állategészségügyi diagnosztikai igazgatósága Csongrád megye déli részén, két helyszínen, a kéknyelv-betegség (BTV-4 szerotípus) kitörését erősítette meg.
Tavaly december elejéig összesen 77 állattartó telepen mutatták ki a betegség jelenlétét. Azóta úgynevezett vektormentes periódus van, vagyis a vírust terjesztő törpeszúnyogok inaktívak, így a járvány jelenleg nem terjed.
A vírust terjesztő törpeszúnyogok állományainak csapdázásos vizsgálata, illetve az állatállományok fertőzöttségének felmérésére irányuló monitoring program folyamatosan zajlik - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


