Sokakat sikerült itthon tartani
Emmi: sikeres a rezidenseket támogató program
A 2011-ben indult rezidens támogatási programmal több mint 2500 fiatal orvost és gyógyszerészt sikerült itthon tartani.
2015.03.17 14:59MTIAz egészségügyért felelős államtitkárság közleménye szerint az ösztöndíjprogram jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 2012-től kezdve folyamatosan csökken a külföldi munkavállaláshoz hatósági bizonyítványt kérő orvosok száma. Míg az ösztöndíj meghirdetését megelőzően, 2011-ben 1200, addig 2014-ben 948 orvos kérte ki az igazolást. Ez a szám tartalmazza a Magyarországon diplomát szerző, majd hazájukba visszatérő külföldi orvosokat is - írták.
A szakorvosjelöltek - a korábbi évekhez hasonlóan - a Markusovszky-ösztöndíjra pályázhattak, míg a kórházi-klinikai területen dolgozó szakgyógyszerész-jelöltek számára a Than Károly-ösztöndíj biztosított ismét lehetőséget. Az ösztöndíjas szakorvos és szakgyógyszerész-jelöltek havonta nettó 100 ezer forint juttatásban részesülnek, amennyiben vállalják, hogy a szakvizsgát követően az ösztöndíj folyósításának megfelelő ideig Magyarországon dolgoznak majd és nem fogadnak el hálapénzt. A betöltetlen házi gyermekorvosi körzetek betöltését szolgáló Méhes Károly-ösztöndíjat elnyerő gyermekszakorvos-jelöltek, valamint a Gábor Aurél-ösztöndíjas sürgősségi szakorvosjelöltek havi 200 ezer forint ösztöndíjat kapnak.
Az egyetemen tavaly végzett és a szakorvosi képzésbe belépők csaknem ötven százaléka pályázott idén a rezidens ösztöndíjra és vállalta, hogy Magyarországon végez gyógyító munkát.
Idén, a rezidens támogatási program januári meghirdetése után minden eddiginél több, 827 fiatal nyújtott be érvényes pályázatot valamely szakorvos-jelölti ösztöndíjra. Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ valamennyi pályázatot támogatja, összesen csaknem 1 milliárd forinttal - emelték ki.
A fiatal orvosok itthon tartása érdekében meghirdetett ösztöndíjpályázatra eddig csaknem 3 milliárd forintot fordított a kormány - olvasható az államtitkárság közleményében.
Kedden a Magyar Nemzet írt arról, hogy míg tavaly alig hatszáz, idén már jóval több mint nyolcszáz szakorvosjelölt jutott rezidensösztöndíjhoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06