Nem érdekelte őket Szilvásy
A Fidesz kivonult az alkotmányügyi bizottság üléséről
A fideszes országgyűlési képviselők szerdán kivonultak az alkotmányügyi bizottság üléséről, arra hivatkozva, hogy a testületet "titkosszolgálati játszmákra" használják a szocialisták; erről Répássy Róbert, a bizottság fideszes alelnöke beszélt újságíróknak.
2008.09.24 12:40MTIAz alkotmányügyi bizottság még teljes létszámban hallgatta meg Jóri András adatvédelmibiztos-jelöltet, mielőtt azonban a következő napirendi pontként - zárt ajtók mögött - megkezdődött volna Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszternek az utóbbi napokban nyilvánosságra került adatvédelmi és titkos megfigyelési ügyekkel kapcsolatos meghallgatása, a fideszes képviselők elhagyták az üléstermet.
Répássy Róbert elmondta: tiltakoznak az ellen, hogy ellenzéki képviselők lehallgatott telefonbeszélgetéseit törvénytelenül nyilvánosságra hozzák, és bohózattá silányítják a bizottság munkáját, méltatlan módon statiszta szerepbe kényszerítve a testületet. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi két évben rendre ellenzéki képviselők lehallgatott beszélgetéseit hozták nyilvánosságra. Példaként a Mucuska-ügyet, illetve a 2006-os tüntetéseket említette; mint mondta, azt a látszatot akarják kelteni, mintha ezek a képviselők irányítanának bizonyos eseményeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


