Jogerős
Tapolcai választás - Huszonkét jelölt szerepelhet a szavazólapokon
Veszprém megye 3-as választókerületében azért kell időközi országgyűlési választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt. A voksolás hatvan település választópolgárait érinti.
2015.03.12 17:01MTIJogerős a döntés, amely szerint huszonkét jelölt neve szerepel majd az áprilisi tapolcai időközi választás szavazólapján – tájékoztatott az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője csütörtökön.
Ughy Jenőné elmondta, hogy nem érkezett fellebbezés a jelöltek nyilvántartásba vétele ellen a választási bizottsághoz a csütörtök délután négy órai határidőig. Ez azt jelenti, hogy a döntés, amely szerint huszonkét jelölt közül választhatnak majd a szavazók az április 12-ei időközi választáson, jogerőre emelkedett – hangsúlyozta.
A jelöltek névsora a következő: Antal Tamás (független), Ács László (Zöldek Pártja), Blazovich Tímea (Földművelők-Gazdálkodók és az Új Élet Rendszerváltó Pártja - FGRP), Borbély József (független), Busi Erika (független), Czigler László (független), Csányi Gyula Sándor (független), Daróczi Sándor Józsefné (független), Fecser János Gyula (független), Fenyvesi Zoltán (Fidesz-KDNP), Filemon Kristóf (Munkáspárt), Galyas István (független), Horváth Magdolna (MIÉP), Köröskényi Kálmán (független), Ladányi György (független), Pad Ferencet (MSZP-DK- Magyar Szolidaritás Mozgalom), Rig Lajost (Jobbik), Sallee Barbara (LMP), Sinkáné Vati Júlia (független), Szepessy Zsolt László (Összefogás Párt), Törökné Juhász Ilona (független) és Turcsán Mihály (független) – közölte a választási iroda vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


