Nemzeti Hauszmann Terv
Jövő év végéig 7,9 milliárd forint a Várnegyed felújítására
Ebből az összegből 2016 végéig befejeződik többek között a Szent György tér alatti mélygarázs építése, újjáépítik az egykor ott állt lovardát, főőrségi épületet és Stöckl-lépcsőt, valamint látogatóközpontot alakítanak ki az úgynevezett Táncsics-börtön épületében.
2015.03.12 12:09MTIJövő év végéig a kormány 7,9 milliárd forintot szán a Várnegyed rekonstrukciójára - közölte a Budai Vár megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületének csütörtöki, második ülése előtt tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.
L. Simon László emlékeztetett arra, hogy ebből az összegből 2016 végéig befejeződik többek között a Szent György tér alatti mélygarázs építése, újjáépítik az egykor ott állt lovardát, főőrségi épületet és Stöckl-lépcsőt, valamint látogatóközpontot alakítanak ki az úgynevezett Táncsics-börtön épületében. A Karmelita-kolostor felújításának költségei ebben a keretben nincsenek benne.
A Hauszmann Tervnek köszönhetően a tervek szerint 2024-ig, több lépcsőben újul meg a Várnegyed, ennek koncepcióját zárt ülésen vitatta meg a tanácsadó testület.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


