Március 15.
Határon túli magyar kutatók és oktatók ünnepelnek Budapesten
Erdélyi, kárpátaljai, délvidéki és felvidéki fiatal magyar kutatók és oktatók együtt ünnepelnek március 15-én Budapesten. A Collegium Talentum program elsőként végzett volt diákjai háromnapos találkozón erősítik összetartozásukat egymással és az anyaországgal.
2015.03.12 07:38MTIAz Edutus Főiskola közölte: nyolc városból és tíz egyetemről érkeznek fiatal magyar kutatók, középiskolai tanárok és egyetemi oktatók Budapestre.
Az Edutus Főiskola részeként működő tehetségtámogató elitképzésben oklevelet szerzett egykori doktoranduszok március 13-án már tudományos fokozat birtokában érkeznek meg korábbi képzéseik helyszínére. Gál András Levente, a Magyar Közigazgatási és Szervezetfejlesztési Kutatóintézet Alapítvány kuratóriumának elnöke fogadja őket, aki a KIM közigazgatási államtitkáraként 2010-ben útjára indította a Collegium Talentumot. A találkozó során a Collegium Talentum volt tagjai előadást hallgatnak neveléstörténetről és oktatáspolitikáról, ellátogatnak a MÜPA Kalotaszeg című táncműsorára és közösen ünnepelnek a Múzeumkertben március 15-én. A nemzeti ünnep alkalmából a Budapesten tanuló határon túli doktoranduszok is csatlakoznak hozzájuk - közölték.
A Collegium Talentum program célja a külhoni magyar értelmiség-utánpótlás segítése és a határon túli tudományos, oktatói elit erősítése. Legfontosabb feladatuknak azt tartják az MTI-hez eljuttatott ismertető szerint, hogy a határon túli csaknem harmincezer magyar egyetemista közül évente kiválasszák a legjobb harmincat, és nekik hat féléven keresztül átfogó szakmai és pénzügyi támogatást nyújtsanak. A 2010-ben indult kollégiumba eddig 120 határon túli mesterképzőst vagy doktoranduszt vettek fel, közülük 2014-ben 74 fiatallal volt aktív támogatási szerződésük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


