Energiafelhasználás
Gázból, áramból is több fogyott a télen
1,5 százalékkal több gázt, 3 százalékkal több áramot használtak fel a hazai fogyasztók, mint egy évvel korábban.
2015.03.11 08:36MTIMind gázból, mind áramból több fogyott a mostani télen, mint egy évvel korábban, az előbbi esetében főként a háztartások felhasználása ugrott meg az elmúlt évihez képest - számol be a Napi Gazdaság. Az újság szerdai cikkében ismerteti: 1,5 százalékkal több gázt és 3 százalékkal több áramot használtak fel a hazai fogyasztók, mint egy évvel korábban.
Tavaly december eleje és idén február vége között összesen 3,662 milliárd köbméter földgáz fogyott Magyarországon, ami 54 ezer köbméterrel több, mint a 2013-2014-es télen igényelt 3,607 milliárd köbméter - tudta meg a lap a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH).
A jelenlegi fűtési szezonban a fogyasztás elsősorban a háztartásokban növekedett, amelyek most 1,111 milliárd köbméter fűtőanyagot használtak fel, míg az előző télen decemberben és januárban csupán 1,040 milliárd köbmétert. Így a növekedés 6,5 százalék, tehát arányában nagyobb, mint a teljes fogyasztás esetében.
Ezzel egy időben növekedett az áramszükséglet is. A hazai fogyasztók a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító (Mavir) adatai szerint 2014 decembere és idén február között összesen 11 235 gigawattóra villamos energiát használtak fel, szemben az előző télen mért 10 883 gigawattórával - olvasható a gazdasági napilapban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


