Egészség-ügy
Folytatják a kórházak informatikai infrastruktúrájának fejlesztését
A tervek szerint a jövő ősszel lezáruló fejlesztés 198 egészségügyi intézményt, minden hazai kórházat érint.
2015.03.11 05:30MTIA kórházi informatikai infrastruktúra fejlesztésének folytatására 5,2 milliárd forint áll rendelkezésre - közölte Divinyi Zsombor, a márciusban megalakult Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főosztályvezetője újságírókkal kedden Siófokon, egy szakmai konferencián.
Az ÁEEK irányításával és konzorciumi partnere, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. közreműködésével megvalósuló projekt felelőse hangsúlyozta: az Európai Unió által 70 százalékban, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap által 30 százalékban támogatott program önmagában nem értelmezhető, folytatása egy már lezárult - két ütemben mintegy négy és fél milliárd forint értékű - központi informatikai fejlesztésnek.
Ennek az idén már elindult projektnek a célja, hogy a fekvőbeteg- és járóbeteg-ellátó egészségügyi intézmények a számukra biztosított, összességében mintegy nyolcezer informatikai eszköz, szoftver és licenc segítségével "egy virtuális központi térbe csatlakozva egymással is tudjanak kommunikálni" - mondta a főosztályvezető.
Hozzátette: a tervek szerint a jövő ősszel lezáruló fejlesztés 198 egészségügyi intézményt, minden hazai kórházat érint.
Az ÁEEK szervezésében kedden kezdődött kétnapos siófoki konferencián a mintegy 350 résztvevőt - a kórházak informatikai szakembereit - a projekt részleteiről és az üzemeltetéssel kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról tájékoztatják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


