Hello, tourist!
A magyar kürtőskalács továbbra is vonzza a német turistákat
Ismét sok kiállítóval és attrakcióval mutatkozott be Magyarország a világ legnagyobb idegenforgalmi vásárán, a berlini nemzetközi turisztikai börzén (ITB), és a szakma várakozása szerint a tavalyi kiemelkedően jó év után is tovább emelkedhet a legfontosabb piacról, Németországból Magyarországra látogató turisták száma.
2015.03.09 01:30MTIMagyarország a vasárnap véget ért vásáron az utóbbi évekhez hasonlóan egy több mint 300 négyzetméteres standdal vett részt. A számos díjjal jutalmazott nemzeti stand látványelemei a vízkincsre irányítják a látogató figyelmét, a legnagyobb sikere azonban a bűvöskocka bemutató mellett a borkóstolóknak és táncbemutatóknak volt az utolsó két napon, amikor a nagyközönség előtt is megnyitották az elsősorban a szakmának szervezett kiállítás csarnokait.
A ITB leghosszabb sorát viszont a nemzeti stand kürtőskalács élménykonyhája előtt lehetett látni. A magyar különlegességet kínáló pultnál még a zárás előtt is több tízméteres sor kígyózott.
A kiállítók a szakmai visszajelzésekkel is elégedettek voltak, és különösen a német üzleti partnereikkel folytatott tárgyalásokon tapasztaltak nagy érdeklődést. Az idei ITB igen eredményes volt, így "jövőre is biztos jelen leszünk" - mondta az egyik kiállító, egy hévízi szálloda képviselője az MTI-nek.
Kétmilliót is meghaladó vendégéjszakával Németország messze a legfontosabb küldő piac a magyar idegenforgalomban, és az utóbbi 4-5 év munkája kezd beérni - tette hozzá Mezősi Csilla, a Magyar Turizmus Zrt. (MT) németországi és svájci képviseletének vezetője, kiemelve, hogy a legfőbb cél a minőségi szolgáltatások erősítése és a vendégkör fiatalítása.
Magyarország a fesztiválturizmustól az egészségturizmusig egyre több területen kínál minőségi szolgáltatást versenyképes áron. Például a Sziget fesztiválon tavaly 150 százalékkal több német hetijegyes vendég volt, mint 2013-ban, a gyógyszállodákban pedig 6,2 százalékkal emelkedett a külföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma, akiknek körében a németek alkotják a legnagyobb csoportot 23 százalékos aránnyal - mutatott rá Mezősi Csilla.
A turizmus valamennyi ágazatát együttvéve a német vendégek száma 4,7 százalékkal emelkedett tavaly, a tartózkodási idő pedig a legfrissebb - a január-szeptemberi időszakra vonatkozó - adatok szerint 19,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
A német utazásszervezők az idén további emelkedésre számítanak és bővítik kínálatukat. Az egeszségturizmusban piacvezető Fit Reisen például a 2013-ben regisztrált 20 százalékos növekedés után 2014-ben újabb 25 százalékos bővülést ért el a magyarországi forgalmában - mondta az MT képviseletvezetője.
A minőségi szolgáltatások iránti kereslet növekedését mutatja egyebek között, hogy a nyaralóházak és apartmanok kiadásával foglalkozó legnagyobb cég, a Novasol kínálatából villámgyorsan eltűnnek a legmagasabb kategóriájú ajánlatok. A társaság tavaly százalékosan kétszámjegyű növekedést ért el Magyarországon, és a január-februári foglalások alapján a trend az idén is folytatódik - mondta Mezősi Csilla.
Magyarország az ár-érték arányt tekintve rendkívül versenyképes. A Bank Austria számításai szerint például 100 euróért 180 euró értékű turisztikai szolgáltatáshoz lehet jutni Magyarországon, míg az egyik vezető német hírportál, a welt.de szakíróinak kalkulációja alapján a magyarországi üdülés az idén 5,2 százalékkal kedvezőbb áron érhető el, mint tavaly - emelte ki a képviseletvezető.
A magyar piac iránti bizalmat jelzi az is, hogy a hévízi repülőtérre charterjáratokat szervező német társaság tavaly már 5 városból - Berlin, Hamburg, Frankfurt, Düsseldorf, Friedrichshafen - utaztatott vendégeket a Balatonhoz, és az idén a svájci Zürichből is indulnak majd járatok - mondta Mezősi Csilla.
Az ITB-n 188 országból 10 096 kiállító vett részt, az ötnapos vásárra 175 ezren látogattak el, köztük 115 ezer szakmai vendég. A szervezők becslése szerint a rendezvényen 6,7 milliárd euró értékben kötöttek üzleteket, ami 200 milliós emelkedés a tavalyi 6,5 milliárdhoz képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06