Általánosságban
Legfőbb Ügyészség: az összes bűnözésre vonatkozó statisztikai adat csökken
A Legfőbb Ügyészség (LÜ) szerint az elmúlt időszakról általánosságban megállapítható, hogy a bűnözésre vonatkozó minden statisztikai adat csökken.
2015.03.07 14:11MTIFazekas Géza szóvivő szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében az ügyészségeknél elrendelt belső vizsgálattal kapcsolatban kifejtette: annak célja tisztázni, hogy a korrupciós bűncselekményeknél van-e valamifajta általános tendencia.
Polt Péter legfőbb ügyész Bárándy Gergely szocialista képviselő írásbeli kérdésére adott, március 2-ai keltezésű válasza szerint a korrupció elleni fellépés országos vizsgálatát rendelte el. Az MSZP-s politikus az atlatszo.hu portál adataira hivatkozva felvetette: mi a magyarázata annak, hogy Polt Péter 2010 decemberi kinevezése óta háromszor akkora arányban utasítja el a Legfőbb Ügyészség a hivatali korrupció miatt tett feljelentéseket, mint az azt megelőző fél évtizedben, illetve miért szüntették meg a nyomozásokat 2010 december és 2014 december között kétszer olyan gyakran, mint 2006 és 2010 között.
Az ügyészség szombati közleménye szerint az portál az egységes rendőrségi-ügyészségi bűnügyi statisztika egyes adataiból vont le következtetéseket. "Ezen megállapítások egy része - külön vizsgálat nélkül is megállapítható módon - megalapozatlan és téves" - írták.
Az LÜ szerint az oldal elemzéséből úgy tűnik, hogy a korrupciós ügyekben kizárólag az ügyészség rendelkezik a feljelentésekről, illetve nyomoz. "Ezzel szemben a büntetőeljárási törvény szabályai szerint e körben is a rendőrség az általános nyomozó hatóság", az ügyészség csak egy-egy speciális esetben, például a vezető beosztású hivatalos személyek által elkövetett hivatali vesztegetés esetén nyomoz korrupciós ügyekben, egyébként a nyomozás felügyeletét látja el.
Mivel a korrupciós bűncselekményeknek nincs sértettje, így a nyomozó hatóság feljelentést elutasító vagy nyomozást megszüntető határozata ellen nem lehet az ügyészség felé panasszal élni - emelték ki. Hozzátette, hogy az LÜ nem végez nyomozati vagy nyomozásfelügyeleti tevékenységet, így "soha nem rendelkezik a feljelentésekről, sem pedig a nyomozó hatóságok határozatairól".
A közleményben azt is közölték, hogy az országos vizsgálat eredményéről tájékoztatni fogják a közvéleményt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


