Időben
Plusz félóra a diákok életéből - változások az érettségi vizsga szabályaiban!
A kormány több ponton módosította az érettségi vizsga szabályait tartalmazó kormányrendeletet. Az egyik változás értelmében a következő tanévtől írásbeli érettségire érkező diákoknak fél órával a vizsga előtt meg kell jelenniük a teremben.
2015.03.06 18:39MTIAz érettségi vizsgát érintő változtatások a Magyar Közlöny pénteki számában olvashatók. A módosítások egyike kiköti, hogy magyar nyelvből idegen nyelvként kizárólag középszintű érettségi vizsgát tehetnek az arra jogosultak.
Újdonság az is, hogy a vizsgázóknak augusztus 1-jét követően legalább harminc perccel az írásbeli vizsga időpontja előtt meg kell jelenniük a vizsga helyszínén, ahol - ahogy eddig is - a vizsga kezdete előtt az igazgató a felügyelő tanár jelenlétében ellenőrzi a jelenlévők személyazonosságát.
A rendeletmódosítás emellett az igazgatóknak lehetőséget teremt arra, hogy a vizsgázóknak engedélyezzék az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszközök, például számítógép használatát a vizsga közben. Az iskolavezetők eddig csak a vizsga idejének legfeljebb húsz perccel történő meghosszabbítását, valamint a szóbeli vizsga írásbelire cserélését engedélyezhették.
Változás, hogy a korábban alkalmazott minimálbér helyett vizsgáztatási alapbérhez kötik az érettségi vizsgán dolgozók juttatásait. Az alapdíj összege 2016 elejétől százegyezer-ötszáz forint lesz. A konkrét összeg - egyebek mellett - a vizsgázók, a vizsgatárgyak számától, valamint a ráfordított időtől függ.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


