A miniszteri biztos szerint
Már a héten elfogadhatják a végrehajtói etikai kódexet
Egészséges egyensúlyt kell kialakítani a végrehajtást kérők és az adósok jogai és kötelezettségei között.
2015.03.05 09:50MTI
Tisztességesebb és átláthatóbb lesz a végrehajtói működés, a végrehajtói kamara pedig már pénteki ülésén elfogadhat egy etikai kódexet - mondta Szekér Judit, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara mellé rendelt miniszteri biztos csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc és az M1 Ma reggel című műsorában.
Szekér Judit kiemelte: egészséges egyensúlyt kell kialakítani a végrehajtást kérők és az adósok jogai és kötelezettségei között, ezért a végrehajtásnak úgy kell működnie, hogy az állam felügyelete megfelelően érvényesüljön. Úgy vélte, a tisztességes és átlátható végrehajtói működés felé tett jelentős lépés, hogy március elsejével a végrehajtók felügyeletét, a végrehajtás ellen benyújtott panaszkezelések ellenőrzését az Igazságügyi Hivatal látja el, átvéve mindezt a kamarától.
A miniszteri biztos kifejtette: eddig a végrehajtók saját magukat ellenőrizték, és máig nem fogadott el etikai kódexet a végrehajtói kamara. Szekér Judit szólt arról is, hogy a kamarának lesz etikai kódexe, amelyet már a pénteki választmányi ülésen elfogadhatnak. Hozzátette ugyanakkor, hogy az etikai kódexet - amely inkább általános érvényű lesz - ki kell egészítenie a felügyeleti rendszernek, s ez utóbbinak kell megmutatnia, mi az elfogadható megoldás egy-egy esetben.
Szekér Judit hangsúlyozta: 2016-ra újulhat meg teljesen a végrehajtói rendszer, a felügyeleti rendszernek addig még "fel kell pörögnie", az első eredmények azután lesznek érzékelhetőek, hogy felvették a megfelelő szakembereket, akik elkezdik az ellenőrzéseket. A miniszteri biztos szerint a teljes végrehajtói szervezeti rendszert át kell tekinteni, így például azt, hogy a kamara jogosítványai megmaradnak-e, visszakapja-e azokat, amelyeket most ő gyakorol miniszteri biztosként.
Hozzáfűzte: fel kell mérni, hogy az ügyszám alapján, melyik területen, hány végrehajtóra van szükség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


