Fidesz
Évértékelő vezérmondatok: legyünk ismét észnél!
Szemelvények a miniszterelnök 17. évértékelő beszédéből.
2015.02.27 16:22MTIEgyéni ambíció nem kerülhet a haza szolgálata elé
Sem egyéni ambíció, sem egyéni vagy csoportérdek nem kerülhet a haza érdeke és szolgálata elé - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszéde elején.
A kormányfő azt is hangsúlyozta szónoklatát megnyitva, hogy "mi egy kereszténydemokrata alapokon álló néppárti közösség vagyunk, amelynek eszménye, vezércsillaga a polgári Magyarország".
Valódi gazdasági áttörés történt a magyar gazdaságban

Valódi gazdasági áttörésnek tartja Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a magyar gazdaság évtizedek után tavaly először nem külföldről felvett hitelekből kezdett el növekedni.
A kormányfő azt mondta, többről van szó, mint jó kormányzásról, egy nép vált nagykorúvá pénzügyi értelemben. Az állam, a vállalkozások és a háztartások úgy viselkedtek, ahogy az felelős és felnőtt emberhez illik: alaposan mérlegeltek, ésszerű döntéseket hoztak, azokat fegyelmezetten végre is hajtották.
Orbán Viktor úgy összegzett: lehet ezt kölcsönös bizalomra épülő összefogásnak nevezni. Ezért vagyunk ma kint a vízből, és ezért jött meg az étvágyunk a további sikerekre - fogalmazott.
A keményen dolgozó emberekről szólnak a következő évek
A cél, hogy mindenki, aki dolgozik, meg tudjon élni és egyre könnyebben tudjon megélni a munkájából - mondta a kormányfő. Ezért fog nőni a kétgyermekes családok adókedvezménye, otthonteremtési program indul, folytatódnak az életpályamodellek, emelkedik a háziorvosok juttatása, új óvodák épülnek, új szakmunkásképző rendszert alakítanak ki, valamint ingyenes közétkeztetés lesz a gyermekeknek - sorolta.
A keményen dolgozó magyarok százezreit gazdasági növekedés mellett, azzal együtt, a versenyképesség javításával párhuzamosan kell megsegíteni - tette hozzá Orbán Viktor.
Legyünk ismét észnél, ne üljünk a babérjainkon!
A kormányfő a vasárnapi veszprémi időközi választást értékelve azt mondta, régóta nem fordult velük elő az, mint most, hogy simán veszítettek, ráadásul a kétharmados parlamenti többségük is elesett. Azt mondta, híveik nem jelentéktelen része nem állt ki mellettük, minden bizonnyal elégedetlen velük, ezért valószínűleg több egyeztetésre, megegyezésre és több konzultációra lesz szükség a jövőben.
Orbán Viktor szerint egy felfokozott választási év után nem szabad megnyugodni, polgári demokráciákban nincs végső győzelem.
Hozzátette: csak akkor lesz polgári Magyarország, ha mindenki dolgozik érte, akinek az fontos. Úgy fogalmazott: harcolni együtt lehet és nem egymás ellen, mert egységben az erő, mert egy a tábor, egy a zászló. Jó reggelt Magyarország! Jó reggelt magyarok! - zárta beszédét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06